Vágólapra másolva!
Az egyiptomi kormány szerdai döntése értelmében március 30-ától folytatódhat a helyi labdarúgó-bajnokság, amelyet a február 9-én történt tragédia miatt függesztettek fel.

A mostani határozat arról is rendelkezik, hogy a meccseket zárt kapuk mögött kell megtartani, ahogy a közlemény fogalmaz: "az egyiptomi sport érdekében".

A bajnokságot azért szüneteltette a kormány, mert a Zamalek SC és az ENPPI Cairo közötti február 8-i mérkőzés előtt a szurkolók és a rendőrök közötti összecsapásban - az egészségügyi minisztérium hivatalos adatai szerint - tizenkilencen vesztették életüket, és húszan megsebesültek.

Három év után ez volt az első valódi kísérlet arra, hogy nézők előtt rendezzenek meg egy bajnoki találkozót. A liga csapatai üres lelátók előtt játszottak, amióta 2012 februárjában, Port-Szaíd városban egy meccs után több mint hetven ember vesztette életét a zavargásokban.

Az összetűzés akkor azután tört ki, hogy a mérkőzés lefújását - és a helyi csapatnak, az al-Maszrinak a tabellát vezető kairói al-Ahlival szembeni meglepő, 3-1-es győzelmét - követően a szurkolók elözönlötték a pályát.