Vágólapra másolva!
Mark Bentley, a Grays Athletic menedzsere egyetlen délután alatt legenda lett, egy páratlan akciósorral.

Egy angol amatőr bajnoki meccs félidejében a Hampton and Richmond Borough 2-0-ra vezetett a Grays Athletic ellen, amely azonban fordítani tudott, végül 3-2-re megnyerte a meccset.

Szép történet, de ezt még nem írják meg a lapok Európa-szerte. Hanem amit Mark Bentley művelt, az már ínyenceknek való.

A menedzser kevéssel a szünet után, 2-1-es hátránynál cserélte be magát. Először egy fejesgóllal egyenlített, majd miután kiállították a csapata kapusát, maga állt a gólvonalra, mivel nem volt cserekapusa.

Négy percre rá tizenegyest kapott a Hampton, amit hősünk kivédett. És még maradt csattanó, az utolsó pillanatokban a Grays Athletic kiharcolta a győzelmet is. Még így is csak 14. helyen áll a Non League Premier 24 csapatos Isthmian csoportjában.

Az esetről készült videót itt láthatja.