Vágólapra másolva!
Anglia a leggazdagabb futballország, de a klubok magas költségvetése a pályán nyújtott teljesítményben nem köszön vissza. Könnyen lehet, hogy hamarosan csak az Everton marad versenyben közülük.

Szerda este a Chelsea több kedvező körülmény ellenére is kiesett a Bajnokok Ligájából a Paris SG ellen. Az angolok már 0-0-al is továbbmentek volna, otthon játszottak, emberelőnybe kerültek, és kétszer is vezetést szereztek. Ehhez képest a franciák kiharcoltak egy 2-2-t, így idegenben lőtt több góllal továbbjutottak. Pedig a Chelsea volt a BL-nyolcaddöntők legesélyesebb angol csapata.

A Manchester City 2-1-es hátrányból várja a barcelonai visszavágót, az Arsenal pedig 3-1-re kapott ki a Monacótól otthon. Most már meglepetés lenne, ha egy angol csapat bejutna a legjobb nyolc közé az idei BL-ben.

Ilyen kudarc az elmúlt tizenegy évben csak egyszer, 2013-ban fordult elő - ám akkor legalább a Chelsea megnyerte az Európa Ligát, ahol negyeddöntőig jutott a Newcastle és a Tottenham is. Ezúttal már csak az Everton menthetné meg a szezont, a csapat az EL-nyolcaddöntőben a Dinamo Kijevvel meccsel.

Angol klubok a legjobb nyolc között (2004-2014) Forrás: Telegraph

Mi történt a többiekkel?

A Liverpool egy nem túl gyilkos BL-csoportból (Real Madrid, Basel, Ludogorec) esett ki, majd rögtön elbukott a vigaszágon az EL-ben, ahonnan a Besiktas búcsúztatta. A többi EL-induló közül a Tottenham és a Hull City sincs már versenyben. Így fordulhat elő, hogy jó eséllyel a jövő heti BL-visszavágók után az Everton marad az egyetlen, még versenyben lévő angol csapat.

Lehetséges, hogy Európa leggazdagabb ligája látványosan veszített a nemzetközi versenyképességéből, vagy csak egyedi tényezők szokatlan összejátszásáról van szó? Az utóbbi ellen szól a 2013-as elpocsékolt BL-szezon, illetve a 2008, 2009-es csúcs óta tartó tendencia.

Dejan Lovren megtörten guggol, miután a Liverpool az EL-ből is kiesett Forrás: AFP/Ozan Kose

De az angol szakértők is botlásról beszélnek hanyatlás helyett. "A Chelsea veresége sokat elmond arról, hol vagyunk jelenleg Európában - fogalmazott a volt válogatott védő, Gary Neville. - Jobban kellene szerepelnünk. A legjobban felkészített csapatunk esett ki, méghozzá megérdemelten."

Árulkodó a BL-klubok költségvetése is. A csoportkört túlélő 16 csapat közül a ManCity a második, a Chelsea a harmadik, az Arsenal a hatodik leggazdagabb. A pályán nyújtott teljesítményük szerényebb a gazdasági erőnél.

Jamie Carragher, a Liverpool védőlegendája a kiválasztásban látja a problémát: "Méregdrágán adtuk el a tévés közvetítési jogokat, rengeteg pénze van a klubjainknak, de megviccelnek bennünket. Láthatták a PSG-be becserélt Morattit: fiatal olasz tehetség, jól lenne, ha valamelyik angol csapatban focizna. Mérföldekre vagyunk a legjobbaktól, hiába miénk a leggazdagabb liga."

A válogatott sem hasít

A klubok szenvedése mellett a válogatott FIFA-ranglistán elfoglalt helyének sem örülhetnek az angol drukkerek. A legfrissebb rangsorban Anglia a 17., többek közt Costa Rica és Románia mögött.