Vágólapra másolva!
A legutóbbi négy, egymás elleni találkozón mindössze egyszer tudott nyerni a Partizan labdarúgócsapata a Novi Pazar ellen, a két csapat vasárnapi összecsapása is 1-1-es döntetlennel ért véget. A mérkőzésen a hazai szurkolók folyamatosan dobálták Marko Nikolicot, a Partizan edzőjét, akinek egy petárda állítólag ki is égette a melegítőjét, ám végül a szakembernek kellett egy későbbi reklamálás miatt elhagynia a kispadot.

"Ez a mérkőzés tökéletes bizonyíték volt a szerb labdarúgás siralmas állapotára" - nyilatkozta a Telegraf portálnak Nikolic.

"Ilyen alacsony szintre nem szabadna süllyedni, igaz, ez nem lehet mentség a számunkra. Nekünk ilyen körülmények között is meg kellett volna nyernünk a meccset 1-0-s vezetésről. akkor is, ha fejbe dobnak egy petárdával és az kiégeti a ruhámat. Azt hiszem, a bíró képtelen volt irányítani a játékot."

A szerb bajnokságban még egy fordulót rendeznek idén, az már most biztos, hogy a Partizan lesz az őszi bajnok, előnye jelenleg négy pont a Crvena zvezda előtt.