Vágólapra másolva!

Négy klubot is eltilthat az UEFA

A 2010-es török bajnok Bursaspor mellett a litván Ekranas, illetve két román futballcsapat, a CFR Cluj és az Astra Giurgiu is eltiltásra számíthat, miután az Európai Labdarúgó Szövetség gazdasági ellenőrző testülete megállapította, hogy a klubok megszegték a pénzügyi előírásokat.

A felek akkor menekülhetnek meg az eltiltástól, ha 2015. január 31-ig igazolják, hogy idén szeptember 30-án jegyzett tartozásaikat törlesztették, a pénzbüntetést ettől még ki kell fizetni. A legrosszabbul a kolozsváriak jártak, nekik őket 150 ezer euró megfizetésére kötelezték, a Bursaspor és az Astra 100-100 ezer, az Ekranas 15 ezer eurót kénytelen befizetni.

A Kronika.ro portál szerint az UEFA már korábban vizsgálatot rendelt el a két román egyesület ellen, Európa Liga-szereplésükért járó honoráriumukat pedig visszatartotta. A CFR Cluj közel 2,6 millió eurónyi adósságot halmozott fel, az Astra pedig megközelítőleg 1,5 millió euróval tartozik korábbi alkalmazottainak, játékos-közvetítőknek és más kluboknak.

Utóbbiak klubelnöke, Narcis Raducanu elismerte ugyan, hogy a helyzet kényessé vált, ugyanakkor biztos abban, hogy egy hónapon belül törlesztik adósságaikat, a jövőben pedig hatékonyabban fognak gazdálkodni a játékoseladásokból nyert tőkével.

A kolozsváriak sorsa még bizonytalan, amióta Pászkány Árpád nem támogatja az egyesületet, a tartozásaik ősszel csak tovább nőttek, futballistáik fizetését sem utalták időben. A második helyezett csapat az edzőjét is elveszítette, Miriuta László néhány hete Győrbe szerződött.