Vágólapra másolva!
Ha Robinhón, Agüerón és Van Persie-n múlik, lesz megfelelő utánpótlás. Nem is beszélve Maldini és Zidane juniorról. Így fociznak a legnagyobbak csemetéi – cselek, szerelések, nyilatkozatok és két bombagól.

Kezdjük egy klasszikussal: talán olvasóink között is kevesen vannak, akik nem látták még Branislav Ivanovic csemetéjét, ahogy egy részegítő szóló után közelről beköszön. Kezdő még a srác, nincs kimunkált gólöröme, és nem is szíveket mutogat a lelátón twerkelő modelleknek, hanem apucihoz rohan.

Maradjunk a Chelsea-nél, következő jelentkezőnk Josh Turnbull, a kapus Ross gyermeke. A szólója után azonnali leigazolását követeli a kapu mögött elhelyezkedő tábor. Josh gólöröme már eggyel magasabb értéket ért el, mint Ivanovic junioré.

A sportpszichológusok szerint nagyon kell vigyázni, mekkora terhet rak az ember egy fiatal sportolóra, mert könnyen megroppanhat alatta. Sergio Agüero porontyánál mindenféle elővigyázatosság felesleges, hiszen akinek Maradona a nagyapja, Messi a keresztapja és Agüero az apja, arra már bármilyen nyomás rápakolható. Ígéretesen nézi ki magának a jobb sarkot.

Ne feledkezzünk el a kislányokról sem, itt van mindjárt Robin van Persié, aki élő adásban közli a holland riporterrel, hogy apuci góljától összepisilte magát. A Manchester United csatárának fia nem beszédben jeleskedik, inkább úgy löbböli át apust, hogy az mozdulni sem tud.

Ahogy Van Persie fia a góllövésben, úgy jeleskedik a szerelésekben Paolo Maldini gyermeke ezen az őskorinak tetsző felvételen, ahol nem kisebb játékostól veszi el a labdát, mint Seedorf. Christian hét évvel később, bő két héttel ezelőtt bemutatkozott a Milan ificsapatában, és az első meccsén egyből gólt lőtt a Perugiának.

Ismerünk jobban és rosszabbul sikerült génöröklődéseket, de – bár azt még nem tudjuk, mi lesz Christian sorsa – hogy egy családból három generáció viselje egy csapat mezét, az szinte példa nélküli. Cesare nagyapó és Paolo apus nagyon drukkolnak.

Szintén bemutatkozott a Real Madrid ificsapatában Enzo Zidane, aki már fiatalon sem volt ügyetlen. A futballtörténelem egyik legnagyobb zsenijének fia technikailag roppant ígéretes, de egyelőre kár lenne túl nagy nyomást helyezni rá.

Személyes kedvencünk Robinho jr, a kis mikrofonhajú labdaművész, aki ugyan alig bírja átemelni a lábát a labda fölött, de már a biciklicsellel próbálkozik. Jellemző, hogy a fater mit tanított meg neki először.

Muhaha! Forrás: Origo

Francesco Totti fia is büszkén feszít a Roma tízesében, de minden idők egyik legnagyobb olasz irányítójának fiáról csak annyi derül ki, hogy nem rossz a rúgótechnikája. Azt a felvétel nélkül is tudtuk, hogy a római szurkolók már most imádják a lába nyomát is.

Elég szívszaggató, ahogy szegény Robben jr. siratja az elveszített vb-elődöntőt, inkább mi is Leo Bonuccival és kisfiával kívánunk kellemes ünnepeket mindenkinek. A Juve védője a klub hangulatos himnuszát adja elő duettben.