Vágólapra másolva!
Dárdai Pál mind a hat cserelehetőségét szeretné kipróbálni kedden az oroszok ellen, és két taktikai felállásban is leteszteli játékosait. A magyar fociválogatott szövetségi kapitánya még nem döntötte el a feleségével, hogy marad-e a csapat élén.

Dárdai Pál korábban, viccesen azt mondta, majd a felesége, Mónika eldönti, hogy marad-e a válogatott élén, de erről legkorábban arról beszélhetünk, ha a csapat begyűjtötte a hét pontot. A hét pont megvan, a kapitány mégsem tudja még, hogy marad-e, a párjának viszont tetszett a finnek elleni meccs.

Fotó: Polyák Attila - Origo

”Jól érezte magát múlt pénteken, utána még elmentünk vacsorázni, majd szórakozni is a budapesti éjszakába. A barátnőmnek nézték, mert jó bőrben van. Tetszett neki az éjszaka, másnap viszont visszautazott Berlinbe a három gyerekhez. Picit pihenhetett, de otthon kőkeményen kell ugrálnia a fiúkkal” - adott rövid betekintést a családi életébe Dárdai.

Még nincs döntés

A szakember a végleges döntést még nem hozta meg. „Először az orosz meccs után beszélünk erről Csányi Sándor elnök úrral, illetve a Hertha BSC-vel. Mint ember, mint sportember kell meghoznom a döntésemet, hogy senki ne sérüljön” – fogalmazott a berlini legenda.

Megkérdeztük, nem sajnálná-e, ha a folytatásban más vezetné az általa összerakott válogatottat, és ha más vezetné, kit látna szívesen a kispadon. „Először játsszuk le az oroszok meccset” – reagált Dárdai.

4-2-3-1 és 4-4-2 az oroszok ellen

Az oroszok elleni meccsről elmondta, hogy a cserékből semmilyen következtetést nem lehet majd levonni, mert szeretne minél több játékosnak lehetőséget adni. „Előre eldöntjük, hogy ki játszik 30, 45 vagy éppen 60 percet” – mondta Dárdai, hozzátéve, hogy az egyik félidőben a 4-2-3-1-es, a másikban pedig a 4-4-2-es felállást gyakorolja majd a csapat.

Hétfői edzés Telkben, egy nappal az orosz meccs előtt Fotó: Polyák Attila - Origo

Forró Gyulát senki nem javasolta

Sokakat meglepett, hogy a kapitány viszonylag ismeretlen játékosokat is bevetett a finnek ellen, akik ráadásul nem is okoztak csalódást. „Legalább nyolc napig csak elemzős programokat néztem, és azokat a hiányposztokon szereplő focistákat figyeltem, akik esetleg szóba kerülhetnek" - nyilatkozta Dárdai Telkiben.

"Forró Gyulát senki nem javasolta, de én azt láttam, hogy helyezkedésben nem hibázik, és ez esetben már jó után járunk. Beszállt csereként a finnek ellen, és sem magát, sem engem nem égetett meg. Az oroszok ellen beteszem a kezdőbe a balbekk posztján. A meccs után látni fogjuk, hogy kikre, hogyan lehet építeni a válogatottat.”

Fotó: Polyák Attila - Origo

Nem hatja meg Capello nagysága

Az oroszok edzőjéről, Fabio Capellóról azt mondja, tudja, hogy nagy edző az olasz, de neki soha nem voltak edzői példaképe. „Capello kisugárzása hatalmas, de ez nem hat meg. Nem figyelem a nagy edzőket, nem érdekel, hogy mi a filozófiájuk. Csak a saját dolgaimmal foglalkozom, azzal, amit az öltözőben tanultam, amit a saját bőrömön tapasztaltam."