Vágólapra másolva!
Víctor Valdést már csak egy sikeres orvosi vizsgálat választja el attól, hogy a Liverpoolhoz igazoljon.

Valdésnek márciusban a Barcelona-Celta Vigo spanyol bajnokin elszakadt a keresztszalagja, emiatt műtéten esett át, és mivel időközben lejárt a szerződése a Barcánál, jelenleg szabadon igazolhatónak számít.

Keresztszalag-szakadás esetén minimum fél év a rehabilitáció, úgyhogy Valdés a felépülése végén jár, és bár korábban a Monacót emlegették lehetséges célállomásként, de a hercegség csapata végül a holland Maarten Stekelenburgöt szerezte meg kölcsönben.

Jelen állás szerint a Liverpool a legesélyesebb Valdés leigazolására, a felek között már több tárgyalássorozat is lezajlott, és abban bíznak, hogy az Eb-selejtezők miatti szünetben sikerül megejteni az orvosi vizsgálatot.

A 32 éves, háromszoros BL-győztes és hatszoros spanyol bajnok kapus 10 évesen került a Barcelonához, és egy hároméves tenerifei kitérőt leszámítva végig kitartóan szolgálta a klubot.

Valdésnek elég nehéz dolga lenne a Liverpoolnál, mivel azt a Simon Mignolet-t kéne kiszorítania, aki az elmúlt idényben végigvédte a bajnokságot, és idén is mind a hét fordulóban ő kapott lehetőséget Brendan Rodgers edzőtől.