Vágólapra másolva!

A Győrt is legyőzte a Puskás Akadémia

Zsinórban harmadik bajnokiját is megnyerte a Puskás Akadémia. Benczés Miklós együttese otthon 0-1-ről fordítva 2-1-re verte a Győri ETO csapatát. A találkozót követő sajtótájékoztatón Horváth Ferenc, a győriek vezetőedzője jelezte, hogy fel fogja ajánlani lemondását Tarsoly Csabának, a klub elnökének. Hozzátette, amennyiben úgy alakul, akkor is emelt fővel fog távozni, épp úgy, ahogy érkezett a csapathoz.

OTP Bank Liga, 10. forduló:
Puskás Akadémia FC - Győri ETO FC 2-1 (1-1)
Puskás Akadémia: Danilovic - Lorentz, Kelic, Vaszicsku (Tar 46.), Tamás - Szélesi, Polonkai, Szakály D., Harsányi (Denkovic 76.) – Lencse (Margitics 89.), Tischler
Győr: Pogacsics - Svec, Lang, Lipták, Dinjar - Pátkai, Kamber – Koltai (Varga R. 65.), Rudolf, Strestik (Kvilitaia 76.) – Priskin (Andric 65.)
gólszerző: Lencse (42), Tischler (70.), illetve Rudolf (19., 11-esből)
sárga lap: Vaszicsku (34.), Kelic (40.), Lencse (89.), illetve Lipták (87.)

Mozgalmasan indult a találkozó, sorra követték egymást a helyzetek mindkét kapu előtt. A vezetést - Rudolf büntetőjével - a vendégek szerezték meg, akik ezt követően is többet birtokolták a labdát és veszélyesebben futballoztak. A Győr azonban nem tudott előnnyel szünetre vonulni, mert egyrészt Rudolf második tizenegyesét Danilovic kivédte, másrészt a Puskás szinte a semmiből egyenlített Lencse szép góljával.

A fordulást követően a csapatok ugyanott folytatták, ahol a pihenő előtt abbahagyták: lendületes támadások futottak a pályán és a vendégeknél volt többet a labda. A különbséget az jelentette, hogy ezúttal nem a Győr szerezte meg a vezetést, hanem egy jól eltalált Tischler-lövéssel a hazaiak. A gólt követően a felcsútiak egyre magabiztosabban futballoztak, de a vendégek is mindent megtettek az újabb gólért, és az, hogy nem sikerült pontot szerezniük, egyértelműen a hazai kapus érdeme, aki a mezőny legjobbjaként minden próbálkozásukat hárította.

A Puskás sorozatban harmadik meccsét is megnyerte a bajnokságban, és ezzel megelőzte az egy találkozóval kevesebbet játszó Győrt.