Vágólapra másolva!
Tajti Mátyás bemutatkozott a Barcelona utánpótláscsapatában, és szerinte nem is ment neki rosszul a játék.

A spanyolországi Pradesben edzőtáborozó katalánok magyar játékosa így számolt be a Facebook-oldalán a debütálásról: "Tegnap játszottam életem első meccsét a Barcelona játékosaként, igaz, természetesen csak egy edzőmeccs volt, de akkor is fantasztikus érzés. Délelőtt még edzettünk egyet, majd készültünk az esti fél hetes kezdésre. A második félidőt játszottam végig, nagyon sokat futottam, nem ment rosszul a játék. A végeredmény 1-1 lett, ami nem vészes, mert az ellenfél egy pár évvel idősebb korosztályú csapat volt. Még nem vagyok elégedett magammal, remélem még sokat javul a játékom, amire szombaton lesz is esély, hiszen újabb edzőmeccset játszunk majd."

Tajti korábban az egyik edzésről azt írta, hogy hihetetlen gyors tempóban kellett mozgniuk. "Ahhoz képest, amire számítottam, hogy gondjaim lesznek a nyelvvel, egész jól érzem magam, simán megértjük egymást mindenkivel. Az edzések leginkább az erőnlét visszaszerzéséről szólnak, amit kicsit elveszítettünk a nyáron. A tegnap délutáni edzésen kicsit el is fáradtam, a foglakozás végén volt egy labdatartási gyakorlat, amit hihetetlen gyors tempóban csináltunk, és elég jól ment. Kezdek összebarátközni a többiekkel, és ennek nagyon örülök."