Vágólapra másolva!
Napokon belül árulják majd a jegyeket a válogatott első, északírek elleni Eb-selejtezőjére, melyet a Groupama Arénában, azaz az új Fradi-pályán rendeznek szeptember 7-én.

A legolcsóbb belépő 3200, a legdrágább 11 ezer forint lesz, írta az MLSZ honlapja.

Az augusztus 31-ig megvásárolt jegyekre ugyanakkor 20 százalékos kedvezményt biztosít az MLSZ, így az első hetekben a legolcsóbb belépőkért 2560, a legdrágábbakért pedig 8800 forintot kell fizetni.

A találkozóra szóló jegyek megvásárlásához még nem szükséges klubkártyával rendelkezniük a szurkolóknak.

Az MLSZ a kazahok elleni, június 7-én rendezett barátságos mérkőzést megelőzően akciót hirdetett, így azok a szurkolók, akik megvásárolták jegyüket a Puskás Ferenc Stadionban lejátszott összecsapásra, ingyen juthatnak hozzá az északírek elleni meccs jegyeihez.