Vágólapra másolva!
Már szinte közhelyes, hogy Howard Webb a Manchester United házibírója, de ahogy a futballban az ilyen dogmákkal lenni szokott, a tények ezúttal is ellentmondanak a szurkolói vélekedésnek. A whoscored.com szállítja a cáfolatot. 

Az még hagyján, hogy a városi rivális, a játékvezetőt trollkodással búcsúztató Manchester City kevesebb meccsen több pontot szerzett Webb bíráskodása mellett, de 2009 óta eltelt időszakban több csapat (a ManCity, az Arsenal és a Norwich) is több pontot szerzett átlagosan a Webb által vezetett meccseken.

Az arányok egyébként nem mutatnak semmi kirívót a Uniteddel kapcsolatban, a bíró által vezetett 20 meccsből 12-t nyertek, 7-et elveszítettek, igazából csak az szúr szemet, hogy mindössze egy döntetlent játszott a csapat. Tekintve, hogy a vizsgált időszak hat bajnokságából hármat is a United nyert meg, a 60 százalékos győzelmi mutató minden, csak nem Webb elfogultságának bizonyítéka.

Az már más kérdés, hogy a Liverpool a számok alapján valóban jogosan átkozza Webbet, hiszen a játékvezető majdnem annyi meccset vezetett nekik, mint a Unitednek, ezeken a Pool nem érte el a meccsenkénti egypontos átlagos sem (0,89), 19 összecsapásból 12-t elveszített.