Megtanultak edzőt váltani az NB I-ben

Horváth Ferenc vezetőedző Győr
Horváth Ferenc, a Győr vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójában játszott Ferencváros - Győri ETO FC találkozón a Puskás Ferenc Stadionban 2014. március 2-án.
Vágólapra másolva!
Máskor fél év alatt volt annyi edzőváltás az NB I-ben, mint a most véget ért szezonban, ráadásul a tulajdonosok ezúttal nemcsak türelmesebbek voltak, hanem szinte mindig jól döntöttek. A Fradinál bronzérmet, Újpesten kupagyőzelmet, a Győrnél majdnem bajnoki címet ért az edzőváltás. A Kaposváron és a Mezőkövesden azonban még ez sem segített, igaz, utóbbi csapatnál az lett volna a csoda, ha három forduló alatt sikerült összehoznia a bennmaradást.

A most véget ért NB I-es szezon után azt a következtetést vonhatjuk le, hogy türelmesebbek lettek a klubvezetők, hiszen az egész idényben összesen nyolc edzőváltás történt, és ebben már benne van az is, hogy Pintér Attilát a Győr elengedte a válogatotthoz szövetségi kapitánynak - valójában tehát hét edzőt menesztettek.

Ehhez képest a 2010-2011-es és a 2011-2012-es idényben már ősszel összejött ennyi kirúgás, sőt a 2004-2005-ös és a 2005-2006-os szezonban több is volt ennyi idő alatt.

Tavaly ősszel csak két klubnál, az Újpestnél és a Ferencvárosnál váltottak. Ez Európában is feltűnően alacsony mutató, csak a dánoknál volt kevesebb csere. A nagy bajnokságok közül a spanyolban (3), a franciában és olaszban (4-4), valamint az angolban (6) is több edzőt tettek lapátra. A rekorder a görög liga volt 13-mal.

Újpesten összejött a kupagyőzelem

Újpesten a 11. forduló után fogyott el a türelem, amikor a csapat a 15., azaz kiesőhelyen állt. A belga Marc Leliévre végleg távozott a stábból, vezetőedzőtársa, Kozma István maradt a klub alkalmazásában, és érkezett Nebojsa Vignjevic, aki játékosként már megfordult Magyarországon, 2000 és 2002 között Tatabányán futballozott.

Vignjevic kupagyőztest csinált az Újpestből Forrás: MTI/Beliczay László

Vignjevic belépője jól sikerült, az Újpest nyolc nyeretlenül megvívott tétmeccs után az ő vezetésével győzött az MTK otthonában, majd a hátralévő három őszi fordulóban további négy pontot szerzett, így a 10. helyen zárta az első kört. Vignjevic aztán a 15 tavaszi meccsen 15 pontot gyűjtött az Újpesttel, ami 33 százalékos mutatónak felel meg, az őszi 58 százalékos teljesítményt tehát nem sikerült átmentenie, de még azzal is verte a Leliévre, Kozma párost (30 százalék). A 13. helyezés miatt nem lehet büszke a szerb edző, azt viszont senki nem veheti el tőle, hogy 2002 után vele lett először Magyar Kupa-győztes az Újpest, még ha az UEFA-licenc hiányában a klub nem is indulhat az Európa Ligában.

Doll nehezen indult, aztán nem lehetett legyőzni

A Fradinál a szurkolók imádták a szenvedélyes Ricardo Monizt, aki első idényében Ligakupát nyert a csapattal, tavaly ősszel azonban az Újpest elleni győzelem után Akeem Adams infarktust kapott, és ez nagyon visszavetette a csapatot. Moniz is elismerte, hogy ez volt a fordulópont, az ezt követő nyolc fordulóban csak hat pontot szerzett a Fradi, és december elsején a klub menesztette a holland edzőt.

A tavalyi évből hátralévő, Videoton elleni, 3-2-re megnyert bajnokin és az Újpest elleni elvesztett kupameccsen Máté Csaba vezette a csapatot, majd december 18-án kinevezték a német Thomas Dollt. A Doll-éra elég döcögősen indult, a Fradi négy meccsen keresztül nem nyert, a Pápa 4-0-s kiütésével viszont kilencmeccses győzelmi sorozat kezdődött, mely egészen a bronzéremig és az EL-indulásig repítette a csapatot. Monizzal ősszel 66 százalékos teljesítményt produkált a Fradi, Doll-lal 77 százalékot sikerült összehozni az idei 13 találkozón, szóval bejött a váltás.

Doll bronzéremig vezette a Fradit Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A címvédő Győr az őszt még Pintér Attilával csinálta végig, és amikor a tavaszról előrehozott két fordulót is lejátszották, akkor a győriek a harmadik helyen álltak, hét ponttal lemaradva az első Debrecen mögött. Pintérrel a Győr 8 győzelmet, 6 döntetlent és 3 vereséget ért el, ez 30 pont, 59 százalékos mutató.

A Győr a 13. helyen álló Paks edzőjével, Horváth Ferenccel pótolta a szövetségi kapitánynak megtett Pintért. Az egyik legtehetségesebb fiatal edzőnek tartott Horváth korábban a Kecskemétnél dolgozott az élvonalban, és a magyar viszonyok között stílusosnak mondható csapatot csinált. Horváth és Doll debütálása egybeesett, az 1-1-re végződő Fradi-Győr után egyikük sem lehetett igazán elégedett.

Horváth csak hét pontot vesztett a Győrrel

A Győr Horváth második meccsén, otthon 5-2-re kikapott a Pécstől, de aztán a hátralévő tizenegy meccsből tízet megnyert, és csak a későbbi bajnok Debrecennel ikszelt idegenben. Igaz, mint utóbb kiderült, ha ott meglett volna a három pont, a Győr lett volna a bajnok, a Horváth érkezésekor meglévő hétpontos hátrányt ugyanis éppen sikerült ledolgozni, és a Loki végül csak jobb gólkülönbségével lett első. Horváthtal 13 meccsen 32 pontot gyűjtött a Győr - Pintérrel 17 meccsen 30-at -, ez 82 százalékos mutató. Az NB I többi csapata közül csak a Fradi tudott többet szerezni tavasszal, de 15 mérkőzésen.

Horváth elképesztő menetelést produkált a Győrrel Forrás: MTI/Illyés Tibor

Horváthnak Pakson nem ment ennyire jól, 17 meccsen csak 17 pontot szedett össze, és a csapat mindössze két pontra volt a kiesőhelyen telelő MTK-tól. A Horváth helyére érkező Csertői Aurél lemásolta elődje produkcióját, ő is 17 pontot szerzett a Pakssal, igaz, neki ehhez 13 meccs is elég volt. Csertői ezzel benntartotta a csapatot, ráadásul javított is a helyezésen, végül 11. helyen zárt.

Kaposvárott januárban köszöntek el Prukner Lászlótól, és látva a Kaposvár őszi produkcióját - 17 meccsen mindössze 9 pont -, érthető, hogy a vezetők úgy érezték, váltani kell, hátha tavaszra megtáltosodik a csapat. A Prukner helyére érkező Selymes Tiborral hiába maradt az idei első három meccsen veretlen a Kaposvár, a sok döntetlen nem segített a csapaton, Selymessel végül 13 meccsen 10 pontot szerzett, és tíz év után elköszönt az élvonaltól.

Hiába kapott a fuldokló az utolsó szalmaszál után

A Honvéd pazarul kezdte 2014-et, az első négy meccséből hármat megnyert, és a kispesti szurkolók már abban bíztak, a csapat ugyanolyan nagy menetelést produkál, mint az előző szezonban, amikor végül bronzérmet ért a jó tavaszi forma. Az álmodozásnak egy kínosan hosszú vereségsorozat vetett véget - amikor zsinórban ötödször is pont nélkül maradt a Honvéd, az olasz Marco Rossi elköszönt a csapattól.

Rossit az addigi pályaedző, Simon Miklós követte a kispadon, aki azt az ukázt kapta, hogy az idényből hátralévő meccseken a fiatalokat játszassa. Így is tett, de győzni végül csak nyolc vereség után, a debreceni bajnokavatóba belerondítva sikerült. Simonnak ezzel véget is ért a megbízatása, egyelőre nem tudni, nyártól ki irányítja majd a Honvédot.

Mezőkövesden úgy próbálták megváltoztatni a csapat zuhanását, hogy három körrel a vége előtt szerződést bontottak Véber Györggyel. "A fuldokló is belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba" - indokolta a döntést Hagyaczki József, a Mezőkövesd ügyvezető igazgatója.

Vébertől még az idény vége előtt elköszöntek Forrás: Origo

A hasonlat találó volt, a Mezőkövesd ugyanis három körrel a vége előtt ötpontos hátrányban volt a bennmaradó helyen álló Puskás Akadémia mögött, és a Pécs mellett a bajnoki címért harcoló Győr és a bronzéremre hajtó Videoton várt még rá. A Véber helyére érkező, korábban a Bőcsnél, a Diósgyőrnél és a Haladásnál dolgozó Tóth Lászlónak nem sikerült csodát tennie, a három meccsen csak a Videoton ellen sikerült pontot szerezni, de pont az a döntetlen volt, amely biztossá tette a kiesést. A bajnokság második felében csak tíz pontot tudott összekaparni a Mezőkövesd, ez a leggyengébb teljesítmény volt a ligában.

Az utolsó edzőváltásra a Pápánál került sor, ahol szintén három fordulóval a bajnokság vége után jelentette be a távozását Tóth Bálint. A Pápa ekkor már egy hónapja nyeretlen volt, és matematikailag még az is megtörténhetett volna, hogy kiesik, Tóth helyét pedig az utánpótlásért felelős szakmai igazgató, Nagy Mihály vette át. Vele sem kapott nagy lendületet az egész tavasszal bukdácsoló csapat, de legalább a búcsú szépre sikerült az Újpest utolsó fordulóbeli legyőzésével.