Vágólapra másolva!
Az elhízás ellen és a rendszeres testmozgás mellett kampányol Vladimir Smicer, a Liverpool egykori, Bajnokok Ligája- és UEFA-kupa-győztes középpályása, aki a cseh Vize 2014 elnevezésű párt színeiben szeretne bejutni az Európai Parlamentbe.

A cseh Vize 2014 elnevezésű párt színeiben szeretne bejutni az Európai Parlamentbe Vladimir Smicer, a Liverpool egykori, Bajnokok Ligája- és UEFA-kupa-győztes középpályása. Az Európa-bajnoki ezüstérmes játékos 2009-ben vonult vissza, az utóbbi időben a cseh válogatott menedzsereként, illetve a Slavia Praha másodedzőjeként dolgozott.

"A Cseh Köztársaságban az elmúlt 15 évben megnégyszereződött a gyermekek elhízási aránya, míg az Európai Unió felnőtt lakosságának több mint a fele túlsúlyos. A gyerekeket távol kell tartani a számítógépektől és az okostelefonoktól, és mozgásra kell őket ösztönözni" - írja elképzeléseiről a párt honlapján.

A BBC megszólaltatta az ország vezető gazdasági napilapjának (Hospodárské noviny) vezető elemzőjét, Jindrich Sidlót, aki szerint Smicernek semmi esélye a választáson.

"A legnagyobb probléma, hogy Smicer pártjáról senki sem hallott még, így nulla az esélye bekerülni az Európai Parlamentbe. És ezt nem csak azért mondom, mert Arsenal-szurkoló vagyok" - nyilatkozta Sidlo, aki hozzátette, a csehek teljesen közönyösek a választással kapcsolatban, így nagyon alacsony részvételre lehet számítani.