Vágólapra másolva!
86 éves korában, három nappal a születésnapját követően elhunyt a Manchester United tulajdonosa, az amerikai Malcolm Glazer.

Glazer 2005-ben 790 millió fontért vásárolta meg a Manchester United angol labdarúgóklubot. Azóta a csapat öt angol bajnoki címet nyert (2007, 2008, 2009, 2011, 2013), 2008-ban pedig a Bajnokok Ligája-győzelmet is megszerezte. A MU mellett a Tampa Bay Buccaneers amerikaifoci-csapat is a milliárdos befektető tulajdonában volt.

A haláláról szóló híreket az NFL-csapat hivatalos oldalán jelentették be.

"Sajnálattal tudatjuk, hogy szerda reggel a csapat tulajdonosa és elnöke, Malcolm Glazer 86 éves korában elhunyt. Nagyszerű, dinamikus vezetőként fogunk emlékezni rá, aki oly sokat tett a Buccaneersért” – olvasható a csapat weboldalán.

Glazer 1995-ben vásárolta meg a franchise-t, azóta hétszer jutott rájátszásba a csapat, 2002-ben pedig történetük során először a Super Bowlt is megnyerték az Oakland Raiders ellen.

A New Yorki-i születésű üzletember fiai, Bryan, Joel és Avram is a Manchester United igazgatótanácsának a tagja, utóbbi kettő egyben a klub alelnöke is. Malcolm Glazer halála nem befolyásolja a klub további működését, a részvények 90%-a továbbra is a család kezében marad.

Malcolm Glazert felesége, Linda, hat gyermeke és tizennégy unokája gyászolja.