Vágólapra másolva!
Az U20-as vb-n öt éve bronzérmet nyert magyar fociválogatott tagjait rosszul menedzselték, túlságosan siettették a külföldre igazolásukat, így hiába várták tőlük a szurkolók, hogy felnőtt szinten is nagy eredményeket érjenek el. A héten az U19-es együttes megmutatta Pintér Attila nagyválogatottjának, hogyan kell kétszer is kapott gól nélkül legyőzni Finnországot, majd nyáron a hazai rendezésű Eb-n ismét bizonyíthat Mészöly Géza csapata. Aztán már csak arra kell figyelni, nehogy a focisták elkallódjanak, recept és ötletek erre is vannak.

Amikor az új magyar válogatott Győrben 2-1-re kikap a papíron gyengébbnek számító finn csapattól, és a szurkolóktól azt halljuk, hogy nem mennek többé Pintér-meccsre, rögtön megjelenik egy apró reménysugár. A szerdai barátságos meccs másnapján ugyanis a nyári, hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő U19-es csapat Telkiben tartalékos felállásban, jó játékkal kiüti a finnek hasonló korú válogatottját. Így ami Rudolf Gergelyéknek nem sikerült, azt Németh Márióék csípőből megoldják, ráadásul kétszer is - kedden 1-0-ra, két napra rá 4-0-ra nyernek Finnország ellen.

A legutóbbi ciklusban egyetlen magyar utánpótlás-válogatottnak sem sikerült saját erőből kijutnia világeseményre, az U19-esek is azért Eb-résztvevők, mert Magyarország lesz a házigazda. De ha megnézzük az együttes felkészülési mérkőzéseken elért eredményeit, látható, hogy - az MLSZ kirúgási hullámát Pisont István segédedzőjével együtt megúszó - Mészöly Géza valamit jól csinál.

Nyilasi szerint rengeteg magyar tehetség van, de nem szabad elvetni a honosítás ötletét Fotó: Mudra László - Origo

Az a Mészöly Géza, aki most akár a nagyválogatott kapitánya is lehetne, hiszen az MLSZ kalapjában állítólag benne volt az ő neve is. De az elmúlt hét finnek elleni futballeredményein végignézve talán nem is bánja, hogy a felnőttek helyett a fiatalok kispadján ülhet. "Nemcsak a szerdai napból és a mi két meccsünkből kiindulva mondom, de én tényleg úgy éreztem, hogy az U19-esek irányítása egy olyan feladat, amelyet szívvel-lélekkel tudok csinálni, és ez remélhetőleg az eredményeken is látható lesz majd. Nagy dolog egy edző életében, ha az országát képviselheti egy Európa-bajnokságon, de reményeink szerint az Eb után további világesemény várhat ránk - az új-zélandi U20-as vb."

"Az U19-esek közül senki nem fog elkallódni"

A csütörtöki 4-0-s meccset Nyilasi Tibor is a helyszínen szurkolta végig, ezúttal már nem mint sportigazgató, hanem mint a labdarúgás népszerűsítéséért felelős szakember. Pintér Attila vereséggel végződő szerdai bemutatkozásáról mindössze "Az igazi játék szeptemberben kezdődik!" mondattal reagáló Nyilasi láthatóan nagy rajongója az U19-eseknek.

"Ennek a korosztálynak egy három és fél éves története van, azóta 61 meccsen vannak túl, és egyszer, 17 évesen már kiharcolták az Eb-részvételt, de akkor egy óvás miatt mégsem utazhattak. Amit az élet akkor elvett tőlük, azt most visszaadja" - fordul felénk a 4-0-s meccs második félidejében az ezüstcipős kiválóság. Ő úgy látja, hogy ebben a csapatban nagyon komoly tehetségek vannak, rámutat Németh Márióra, aki az NB I-es Haladásban egyre komolyabb szerephez jut. "Aztán ott van a társainál egy évvel fiatalabb, fantasztikus adottságokkal rendelkező, Debrecenben játszó Balogh Norbert, aki az Eb-n Bobál Gergő cseréje lehet.”

Ha a nyolccsapatos Eb-n hat közé jut Mészöly Géza csapata, akkor ott lesz az U20-as vb-n is Fotó: Mudra László - Origo

A Peter Crouchra emlékeztető, langaléta támadó tényleg nagy spílernek tűnik, még csak 17, de taktikailag érett, és úgy cselez, ahogy a magyar focisták közül tán senki. De Nyilasi még folytatni tudta a sort.

"Felüdülés, amikor a pécsi Márkvárt Dávid úgy játszik a Videoton ellen, hogy öröm nézni, de Kővári Róbert szólóit, illetve Kalmár Zsolt és Radó Andris játékát is nagy élvezettel nézem az NB I-ben. Hál' istennek fel lehet sorolni pár nevet, akik tudnak futballozni. Ez a korosztály győzött már az olaszok és a németek ellen is, és az Eb idejére válhatnak igazi felnőtt futballistákká. Aztán, ha ott jó eredményt érnek el, akkor befuthatnak egy igazi karriert" - lelkendezett az egykori Fradi-legenda.

Csak nehogy úgy járjanak, mint az U20-asok

2009-ben egyszer már bíztak abban a magyar szurkolók, hogy egy ígéretes korosztály, az U20-as vb-n bronzérmet nyert válogatott megmenti a magyar futballt. Erre azonban nem került sor, szó sincsen arról, hogy az akkori csapat húzóemberei megváltották volna a világot. Nyilasi sejti, hogy mi lehetett a gond, hiszen az MLSZ-nél az utánpótlás-válogatottak mellett dolgozott, így jól ismeri azt a korosztályt is. "Az 1989-es csapatot a most menesztett Both József féle szakmai csapat szedte össze, tanulóként ott voltam, és soha nem felejtem, hogy Koman Vladimir, Németh Krisztián, Gulácsi Péter vagy a Simon gyerekek a köldökömig értek, a nadrág lógott rajtuk. Az a korosztály jó eredményeket ért el, de rosszul lett menedzselve, elsősorban a klubok miatt, mert túlságosan siettették a külföldre menetelt. Nem állt össze az a csapat, de gyanítom, már nem is fog. Ez is egy szakma, hogy miként kell a gyerekekkel jól bánni."
Csak nehogy úgy járjanak, mint az U20-asok

Arról az Origo tudósítója is meggyőződött, hogy az U19-es válogatott egy igazán reményt keltő társaság, de vajon mit kellene tenni azért, hogy a tehetségek ezúttal ne kallódjanak el? "Én azt mondom, ha minden korosztályból egy vagy két klasszis futballistát ki lehet emelni, akik később válogatott szinten maradandót alkotnak, akkor nincs baj. Arra butaság számítani, hogy egy korosztályban mindenkiből olyan játékos legyen, hogy csettintünk egyet. Ettől függetlenül az U19-esek közül senki nem fog elkallódni, mert jól megtervezett koncepció alapján épül a karrierük" - mondja Nyilasi.

4-0-ra legyőztük a finneket Fotó: Mudra László - Origo

Mészöly Géza szövetségi edző úgy látja, hogy a 18-20 éves játékosok esetében egyáltalán nem mindegy, hogy milyen klubban szerepelnek. A legfontosabb, hogy rendszeres játéklehetőséget kapjanak egy felnőttcsapatban, és ez az, ami az U20-asok többségére nem volt jellemző. "Ha visszagondolunk Németh Krisztiánékra - mondja már a meccs után Mészöly Géza -, nekik sajnos nem jött össze annyira a karrier, a Liverpoolba nem tudtak beépülni. Éppen ezért a klubválasztás kulcsfontosságú."

Padozni vagy a tartalékokkal sínylődni sehol, egy topbajnokságban sincsen értelme, az arany középutat Mészöly szerint Hollandia jelentheti. "Varga Szabolcs is egyre jobban érzi magát a Heerenveenben, bíznak benne, remélem, hogy többeknek is sikerül majd ez. De nem is muszáj mindenkinek külföldre igazolnia, ne feledjük el az NB I-et sem. Nagyon örülök annak, hogy Kalmár Zsolt a Ferencváros ellen végigjátszotta az első 90 percét a Győr színeiben, remélhetőleg ez egyre több játékosunknak adatik majd meg a nyári Eb-ig."

"A Barcába én is elengedtem volna a fiamat”

Nyilasi bízik a gigaklubok utánpótlás-fejlesztésében. "Tavaly a Telki Kupán jól játszott egy szerb futballista, és elvitte a Barcelona. Oda én is elengedtem volna a fiamat. A klubtulajdonosnak, a szülőnek fel kell tudni mérni, hogy a gyerek mentálisan, tudásban, megfelelő családi háttér tekintetében alkalmas-e egy ilyen nagy kirándulásra. De nem kell semmit elkapkodni, az is fontos lenne, hogy a tehetségeket bátran betegyék az NB I-es csapatok.”

Persze az sem mindegy, hogy a játékos mit ért karrier alatt - a pénz, az ország elhelyezkedése vagy a futballkultúra jelenti-e számára az igazi vonzerőt? Az U19-esek egyik legjobbja, a május 1-jén 19 éves Németh Márió szerint egyértelmű, hogy először mindenkinek a saját csapatában kell bizonyítania. "Először az NB I-ben kell 50-60-70 meccset, nem csak egy, hanem két szezont lejátszani. Aztán, ha itt tényleg kiemelkedőt nyújt a játékos, mondjuk, rúg tíz gólt és ad tíz gólpasszt, akkor egy jó menedzser külföldi szerződéshez segítheti."

Németh Márió külföldön inkább kevesebb pénzért kezdő lenne, mint többért kispados Fotó: Mudra László - Origo

Némethtől megkérdeztük, mi lenne számára a vonzóbb: egy angol sztárcsapat tartalékbajnoksága, egy holland középcsapat biztos játéklehetősége vagy egy kiesés ellen küzdő orosz csapat álomfizetése? "Inkább játsszak kevesebb pénzért, mint kispadozzak több pénzért. A futballt illetően nekem a holland tetszik, az az én stílusom. Egyébként pedig a holland, a német vagy a spanyol bajnokság fekszik a legjobban az U19-es válogatott tagjainak" - magyarázza Németh az öltözőből kifelé jövet az Origónak.

Egy brazilt is lehetne szeretni a magyar válogatottban

Nyilasi szerint "hihetetlenül sok jó 15-16-17 éves futballistánk van", ám ettől még megeshet, hogy az MLSZ honosítás révén fogja megerősíti a korosztályos válogatottakat és a felnőtt csapatot is. "Kinn vagyok Dunaújvárosban a Magyarország-Németország U19-es válogatott mérkőzésen, feláll a két csapat a himnusznál, és elhűlve nézem, hogy a németeknél a tizenegyből hat színes bőrű játékos, három pedig délszláv gyökerekkel rendelkező. Ekkor arra gondoltam, nem biztos, hogy el kell vetni ezt az ötletet" - jegyzi meg az Austria Wien egykori légiósa, akinek a szavaival egybecseng Mészöly Géza véleménye.

"Amikor a szövetségi edzőkkel jártuk az országot, az akadémiákat, és néztük, hogy milyen játékosok közül lehet válogatni, akkor fogalmazódott meg bennünk, hogy mennyire jó lenne, ha akadnának olyan játékosaink, akik bevándorló jelleggel csatlakozhatnának hozzánk. De hál' istennek, ha megnézem a mi korosztályunkat, akkor azt látom, hogy megvan az a minőség, ami honosítás nélkül is optimizmusra ad okot."

Telki látkép a lelátóról Fotó: Mudra László - Origo

A szurkolók pedig, ahogyan a kedvenc klubjaikban elfogadják a légiósokat, úgy a válogatottban sem bánnák túlságosan, ha egy külföldről érkező játékos remekelne a nemzeti csapatban. "Szerintem a magyar futballközeg már rég túl van azon, hogy egy külföldi, egy színes bőrű játékos láttán elborzadna" - érvel Nyilasi. "Ilyen aggályok már nincsenek, nézzük meg, hogy mennyire imád a közönség például egy Leonardót a Fradiban. Nem félek attól, hogy nem fogadják be őket, bár nyilván örülnék, ha csak magyar gyerekek játszanának a csapatban. De az élet hozhat olyat, hogy két-három külföldivel megfűszerezve még erősebb csapatot lehet kiállítani. Persze jól meg kell nézni, hogy kit hozunk, csak azt kell, aki megérdemli."

A nyári Eb-t július 19-től 31-ig rendezik négy helyszínen (Felcsút, Újpest, Győr, Pápa), egy időben a budapesti vízilabda Eb-vel. Mészöly nagy közös szurkolásokra számít. "Szeretnénk a pólósokkal együttműködni, hogy szurkoljunk egymás meccsein és segítsük ezáltal egymást, ez egy jó kis közös program lehet számunkra. Fontos, hogy a magyar sportért összefogjon a vízilabda és a futball."