Vágólapra másolva!
Chris Hargreaves, az angol negyedosztályban szereplő Torquay edzője meghívta a csapatot idegenbe is elkísérő szurkolókat egy italra.

A Torquay az utolsó helyen áll a League Two-ban, és a Hartlepool ellen sem sikerült javítania a helyzetén, miután 3-0-ra kikapott.

A Torquayt 91 lelkes szurkolója kísérte el az oda-vissza 1200 kilométeres útra, és Chris Hargreaves edző úgy díjazta a kitartásukat, hogy néhány szurkolónak pénzt adott, hogy hazafelé italba fojthassák bánatukat.

Hargreaves később kiterjesztette a gesztust mind a 91 drukkerre, és szerda este mindannyiukat vendégül látta egy italra egy helyi kocsmában egy szurkolói ankét folyamán. "Ez a legkevesebb, amit megtehettem" - nyilatkozta Hargreaves.