Vágólapra másolva!
Megyeri Balázs csapata, az Olimpiakosz kedd este arra készül, hogy története során először legyőzze a Manchester Unitedet. A meccset nemcsak a tévében, hanem élő streamen is követheti az Origón.

A görög csapat korábban négyszer is megpróbálta legyőzni a MU-t, de egyszer sem járt sikerrel, ez extra motivációt jelenthet a keddi találkozó előtt. A United még sosem kapott ki görög ellenféltől a nemzetközi porondon, úgyhogy az Olimpiakosz esetleges diadala duplán történelmi lenne.

A négy korábbi MU-Olimpiakosz meccsből a görögök háromszor gólt sem lőttek (2-0, 3-0, 4-0), a negyediken kétgólos hátrányból még szépíteni tudtak, de a 84. percben Paul Scholes eldöntötte a három pont sorsát.

Az Olimpiakosz utoljára 2010-ben érte meg a tavaszi szezont a BL-ben, akkor a Bordeaux ellen bukta el a nyolcaddöntőt. A United tavaly is ott volt a 16 között, de végül 3-2-es összesítéssel kiesett a Real ellen, pedig kedvező helyzetből, 1-1-ről várhatta a hazai visszavágót.

A görögök a csoportkörben hozták a legutóbbi két hazai meccsüket, a Benficát 1-0-ra, az Anderlechtet 3-1-re győzték le, a United viszont ebben a szezonban a BL-ben még veretlen vendégként, a Sahtarral és a Real Sociedaddal döntetlent játszottak, a Leverkusent pedig 5-0-ra kiütötték saját stadionjában.

Az Olimpiakosz komoly bajban van, legjobb csatárát, Kosztasz Mitroglut ugyanis januárban eladta a Fulhamnek, Javier Saviola és Nelson Valdez pedig sérült. A MU-nál Juan Mata nem játszhat, aki ősszel a Chelsea színeiben már szerepelt a BL-ben.

Az Olimpiakosz-MU mérkőzésre akkor sem marad le, ha sokan tolonganak a képernyő előtt a kocsmában, vagy ha épp a kezdő sípszó előtt romlik el a tévéje: egy regisztráció és a 330 forintos "meccsjegy" kifizetése után akár mobilon is láthatja a Sport TV közvetítését. Később, a BL-idény minden szakaszában megtalálja az online streamet a Sport TV meccseiről.