Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke, Sepp Blatter hadat üzent a színészkedő futballistáknak.

Blatter a FIFA Weekly magazinban azt írta, más sportágakban megvetéssel tekintenek azokra, akik megpróbálják szimulálással átverni a bírót, a futballban azonban mégis elterjedt.

"Nagyon irritálónak találom, amikor egy magát félholtnak tettető játékos egyből életre kel, ahogy leviszik a pályáról. Úgy tűnik, az oldalvonal olyan varázserővel bír, amely képes meggyógyítani ez embereket, erre még az orvosok sem találnak magyarázatot" - gúnyolódott Blatter.

A FIFA-elnök azt mondta, a labda a játékvezetők térfelén pattog, és ha egy játékos a földön fekszik, akkor a másik csapatnak nem kell kirúgnia a labdát, a bírónak pedig csak akkor kell közbeavatkoznia, ha látja, hogy súlyos sérülés történt.

"Ha egy szimuláló játékos egyből vissza akar térni a pályára, akkor a bíró dönthet úgy, hogy nem engedi vissza egy ideig, amíg a létszámhátrány érezteti a hatását. Gyakorlatilag ez egy büntetésnek felel meg, amellyel talán el lehet érni, hogy a színészkedő focisták meggondolják magukat."