Vágólapra másolva!
A Getafe elleni hétközi kupamérkőzésen pöröghet fel Lionel Messi az Atlético elleni, idegenbeli csúcsmeccsre. A sérülése után nem biztos, hogy kezdeni fog.

Két hónap kényszerpihenő után szerdán, a Barcelona Getafe elleni kupamérkőzésén visszatérhet a pályára a combsérüléséből felépült Lionel Messi. Az argentin csatár ott van a katalánok keretében, miután a csapatorvos rábólintott a szereplésére.

"Messi jól érzi magát, és ugyanúgy edzett, mint a csapat többi tagja" - mondta kedden Gerardo Martino vezetőedző. Azt nem árulta el, hogy a kezdő tizenegyben vagy csak csereként számít majd szerdán az aranylabdásra.

Messi november 10-én, a Betis otthonában 4-1-re megnyert bajnoki mérkőzésen szenvedett részleges combizomszakadást. Korábban is volt már ilyen sérülése: 2012-ben egy hónapot hagyott ki, és a mostani szezonban is kellett pihennie miatta.

A Barcelona vezeti a spanyol bajnokságot, a BL-ben és a spanyol Király Kupában pedig nyolcaddöntős. A Getafe elleni meccs után szombaton a vele azonos pontszámmal álló Atlético Madriddal játszik a bajnokságban.