Vágólapra másolva!
Egyelőre még Matyi Dezső a Pécs focicsapatának tulajdonosa, és bár az eladási szándékáról már tárgyalt fideszes politikusokkal és a város vezetőivel, a megbeszélések eredményéről csak találgatni lehet. Matyi karácsony után jelentette be, hogy kiszáll a klubból, a Pécsi Újság úgy tudja, 600 millió forintért árulja a tulajdonrészét.

Matyi Dezső december 27-én jelentette be, hogy kiszáll a pécsi foci finanszírozásából. Az Alexandra könyvkiadó és bolthálózat tulajdonosa 2007-ben vette át a Pécset, a csapat, 2011-ben jutott vissza az NB I-be, Matyi elmondása szerint több mint egymilliárd forintot költött a csapatra.

Egyelőre továbbra is Matyi Dezső gyakorolja a tulajdonosi jogokat, ám a működéshez szükséges pénz előteremtése már nem az ő feladata. Az üzletember több mint 90 százalékos tulajdonrészén kívül a városi önkormányzatnak, és néhány magánszemélynek van még részesedése a klubban.

Matyi Dezső pénteken tárgyalt "a város vezetőivel és más fideszes politikusokkal, hogy tájékoztassa őket szándékairól" – írja a Pécsi Újság, a megbeszélések eredményéről azonban "ellenőrizhetetlen híreket" említ.

Az egyik verzió szerint Matyi 600 millió forintért eladná a tulajdonrészét, ám nem tudni, ebből rendezné-e a klub tartozásait, vagy az a leendő tulajdonos feladata. Pécs vezetői rendkívüli önkormányzati ülés összehívását ígérték, hogy a PMFC minél hamarabb megkaphassa a számára idén is járó húszmilliós városi támogatást, amelyből kifizethetnék a játékosok elmaradt béreit.

A politikusok szándékai egyelőre talányosak, egyes hírek szerint még a tavaszi választások sem kínálnak elég motivációt a pécsi foci megmentésére, más verziók alapján máris képbe kerültek lehetséges tőkeerős befektetők.

Jelenleg hetedik helyen áll a tabellán a csapat, amely az önkormányzati támogatás és egy hamarosan beérkező tévés jogdíj segítségével minden bizonnyal be tudja majd fejezni a szezont.