Vágólapra másolva!
Bár David Luiz a nyáron nemet mondott a Barcelona ajánlatára, a Chelsea-nél José Mourinho által mellőzött védő lehet, hogy meggondolja magát, a katalánok ugyanis nem mondtak le róla.

A Barcelona képviselői már felvették a kapcsolatot a Chelsea illetékeseivel David Luiz ügyében, aki a Chelsea-ben az eddigi húsz fordulóból csak kilenc alkalommal lépett pályára.

Bár José Mourinho mellőzi a brazil védőt, a londoniak csak akkor lennek hajlandóak elengedni, ha komoly ajánlat és megfelelő összeg érkezik érte. A 26 éves játékosnak az átigazolásokkal foglalkozó Transfermarkt.de oldal 29 millió euróra taksálja az árát, úgyhogy a Barcelonának a zsebébe kell nyúlnia, ha komolyan gondolja, hogy meg akarja szerezni a védőt.

A katalánok a nyáron hivatalos ajánlatot tettek Luizért, aki akkor nemet mondott, mert a Chelsea-ben akart maradni. A Barcelona már egy ideje középső védőt keres, és a nyári visszautasítás ellenére továbbra sem mondott le Luizról, úgyhogy a most kezdődő átigazolási szezonban várhatóan újra ajánlatot tesz érte. Luiznak azért is fontos lenne, hogy rendszeres játéklehetőséghez jusson, mert már csak fél év van a vébéig, és könnyen kikerülhet a válogatott kezdőjéből, ha csak a kispadot melegíti.

A Goal.com azt írja, a Chelsea már felkészült arra, ha Luiz távozna, és a Manchester Cityvel fut versenyt a Saint-Etienne 19 éves hátvédjéért, Kurt Zoumáért.