Vágólapra másolva!
A spanyol kapitány, Vicente del Bosque és az amerikaiak edzője, Jürgen Klinsmann is megérezte, hogy csapata összekerül Hollandiával, illetve Németországgal a labdarúgó-vb csoportkörének sorsolásán. Az angolok három győzelmet sem tartanak elképzelhetetlennek, Ghána meglepetést ígér, de van olyan is, aki Costa Ricától tart a klíma miatt.

Del Bosque: Fontos lesz a lelkiállapot

"Nem mondhatjuk, hogy könnyű a helyzetünk, de ez csak egy sorsolás volt. Nem a miénk a halálcsoport. Vannak nagyon erős csoportok, mint például az, amelyikbe Uruguay, Olaszország és Anglia került" - vélekedett a címvédő együttes szakvezetője Costa do Sauipében a négyesek kialakítása után.

Del Bosque hozzátette, hogy reggel volt egy fogadása, mely szerint összekerülnek a hollandokkal, akikkel négy éve döntőt játszottak, és ez be is jött.

Louis van Gaal Forrás: AFP/ANP

"A védelmük kicsit átalakult időközben, de még mindig van Robbenük, Van Persie-jük, Van der Vaartjuk, Sneijderük" - folytatta, majd a chilei együttesre áttérve úgy fogalmazott: nem egyszerű ellenük futballozni, sokszor letámadják az ellenfelet, fizikálisan erősek.

A csoport negyedik csapatát, az ausztrált ismeretlennek vagy inkább a legkevésbé ismertnek nevezte, érzékeltetve ugyanakkor, hogy éppen ezért nem lehet biztosra menni ellene.

"Készen kell állnunk az első naptól kezdve, fontos lesz a lelkiállapot, mert a hollandokkal szemben maximális teljesítményt kell majd nyújtanunk" - ezzel arra utalt Del Bosque, hogy ha a hollandok mögé szorulva másodikként végeznek csoportjukban, akkor a papírforma alapján a házigazda brazilokkal játszanak majd a nyolcaddöntőben.

Ugyanitt Louis van Gaal, a hollandok mestere úgy fogalmazott, hogy nehéz lesz, mert amint a spanyol, úgy a holland válogatott is el akar jutni egészen a végéig.

"Ráadásul még akkor is összekerülhetünk a brazilokkal, ha megnyerjük csoportunk küzdelmeit" - emlékeztetett arra, hogy ha a hazaiak másodikak lesznek a négyesükben, akkor a B csoport elsőjével mérkőznek majd meg a legjobb nyolc közé kerülésért.

"Brazília az első számú esélyese a tornának, Spanyolország pedig számunkra kihívás. A chilei is jó csapat, láttam játszani, az ausztrálokkal szemben pedig nagyon rossz a mérlegünk. Először a spanyolokkal mérkőzünk meg, remélem, nem lesznek optimális formában" - érzékeltette van Gaal, milyen nehéz ütközetre számít.

A mérkőzéseket nem papíron kell megnyerni

Az angol válogatott helyzet se könnyű, hiszen a D csoportban Uruguay, Costa Rica és Olaszország lesz az ellenfél.

"Kétségtelen, ez egy nagyon erős csoport. Olaszország és Uruguay a két legnagyobb esélyes, ennek ellenére nagyon pozitívan állok a sorozathoz" - nyilatkozta Roy Hodgson angol kapitány. "A mérkőzéseket nem papíron kell megnyerni, ha sikerül jól felkészülni, akár mindhárom ellenfelünket legyőzhetjük."

Roy Hodgson Forrás: AFP/Daniel Sannum Lauten

Az olaszok szakvezetője, Cesare Prandelli szerint nem az ellenfelek miatt kell aggódni.

"Engem csak a körülmények zavarnak, hiszen teljesen mindegy, kivel állunk szemben, ha az időjárással kell foglalkoznunk. Bár a Konföderációs-kupán már szereztünk ilyen tapasztalatot. Costa Ricát sem írhatjuk le, mert nekik kedvező lesz a brazíliai klíma. A csoportunk nagyon nehéz, talán a legnehezebb. De legalább könnyű lesz felkészülnünk. Amikor a sajtó elhiteti velünk, hogy könnyű riválisaink vannak, na akkor kell aggódni. Az a legfontosabb, hogy jól kezdjünk, és ne kerüljünk egyből hátrányba."

Luiz Felipe Scolari, a brazilok szövetségi kapitánya viszont már továbbment a csoportkörnél: "A lényeg, hogy játszhassunk Argentínával. Meglátjuk, ez sikerül-e."

Nigéria viszont már a csoportban összecsap Messiékkel, már negyedszer került össze ez a két nemzet a vébén. "Nem lehetünk mérgesek a sorsolás miatt. Kijutottunk a világbajnokságra, csak élveznünk kell, hogy ott leszünk" - mondta Stephen Keshi, az afrikai válogatott szövetségi kapitánya.

USA és Ghána is meglepetésre készül

Halálcsoportnak számít a G is, amelyben Németország, Portugália, Ghána és az Egyesült Államok lép pályára.

"Régi barátok nagy találkozója lesz ez" - nyilatkozta Joachim Löw, a német válogatott kapitánya, célozva arra, hogy az amerikaiakat Jürgen Klinsmann irányítja. "Jürgennel hosszú ideje kiváló a kapcsolatunk, rendszeresen véleményt is cserélünk, de a vb-meccs előtt azért biztosan megpróbáljuk meglepni a másikat."

Joachim Löw Forrás: AFP/Patrick Stollarz

"Valahogy éreztem legbelül, hogy összekerülünk a németekkel. Ez az egyik legnehezebb csoport, de remélem, képesek leszünk a meglepetésre" - mondta Klinsmann.

A portugál szakvezető, Paulo Bento szerint a németek számítanak favoritnak. "Jó ellenfelekkel kerültünk szembe, de a törekvésünk nem függhet tőlük. Mi a legjobb 16 közé akarunk jutni, és ezért fogunk harcolni."

A ghánai Kwesi Appiah csak annyit mondott, csapat jobb erőkből áll, mint 2010-ben, és biztos benne, sok meglepetés történik majd a csoportban.

A hondurasi szövetségi kapitány, Luis Suárez szerette volna elkerülni korábbi csapatát, Ecuadort, nem sikerült. "Ecuador volt az egyetlen csapat, amelyet el akartam kerülni, de sajnos ilyen a futball."