Vágólapra másolva!
A rendszeresen összeomló magyar labdarúgás végre olyat mutatott, amiben senki nem tudott vele versenyre kelni Európában: 176 bajnoki óta nincs 0-0 a hazai meccseken. A Bundesliga egy darabig tartotta velünk a lépést, de mára őket is alaposan elvertük. Sokszor az utolsó percekben lőtt gól mentette meg a páratlan sorozatot, de nem az 1-0 a leggyakoribb, helyette a 2-2 okozott elképesztő meglepetést a hazai liga statisztikusának.

Utoljára idén április 20-án, az elősző szezon 24. fordulójában volt gólnélküli döntetlen az NB I-ben, akkor a Honvéd végzett 0-0-ra a vendég Kecskeméttel. Azóta összesen 22 kört rendeztek, ezeken 176 mérkőzést játszottak a magyar csapatok.

A magyar sorozat egyedülálló Európában: miután átnéztük az eredményeket, kiderült, az összes európai ligában volt már 0-0 ebben a szezonban.

Összehasonlításképpen a Premier League-ben 12 gólnélküli döntetlen volt (13 kör alatt), a Primera Divisiónban 9 (15 kör alatt), a Serie A-ban 7 (14 kör alatt).

Egyedül a Bundesliga volt képes hasonlóra: a németek egy ideig veszélyesen tapadtak a magyarokra, 2013 április 28-tól október 19-ig 12 forduló 108 meccse maradt 0-0-tól mentes, azóta azonban három 0-0 is született négy forduló alatt.

Forrás: MTI/Vajda János

A magyar bajnokság statisztikáit részletesen elemző Hivatalos Labdarúgók Szövetségénél (HLSZ) megerősítették, hogy Európában páratlan az NB I sorozata. „Bár a szokásos ősz végi elemzések miatt még nem volt időm foglalkozni részletesen az adatokkal, de egészen biztos vagyok benne, hogy az európai szezonban egyedülálló a történet, miután mindenütt legalább 15 gólnélküli döntetlen van szezononként” - mondta Csendes Levente. A HLSZ.hu szerkesztője azt is látatlanban megelőlegezi, hogy az NB I történetében nem volt példa 0-0 nélküli félszezonra, „bár a századforduló utáni kevés csapatos idényeket még át kell majd böngészni.”

A statisztikus elmondta, több meccsen is csak pár percen múlott, hogy megtörjön a sorozat, ám végül mindig megmentette egy-egy gól. Szerinte egyértelmű, hogy a játék változása is ott van a statisztika mögött. „A csapatok előrébb tolódtak a pályán, elég csak megnézni, hogy az olyan kvázi kiscsapatok, mint a Puskás, a Mezőkövesd, a Pápa vagy a Haladás is inkább támadófocit játszik, ahelyett hogy a 0-0-ra menne rá.”

Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A szerkesztő a gólátlag négy tizedes növekedéséről is beszámolt, és egy furcsaságról is, ami szintén a támadófocit jelzi: „Egészen elképesztő, hogy a 2-2 a második leggyakoribb eredmény az 1-1 mögött, ez nagy meglepetésnek, igazi kuriózumnak számít egy bajnoki statisztikában.”

Csendes Levente már csak azért szurkol, hogy az utolsó idei körben, a tavaszról előrehozott 17. fordulóban ne szülessen 0-0, mert akkor az év végi rohanásban kénytelen lesz mélyebben kielemezni, hogy a lezáruló sorozat mihez képest mennyire számít rekordnak.

Az angol kiscsapat három és fél évig bírta

Hasonló csúcsokat nem tartanak számon a focivilágban a statisztikusok, egy csapatra vonatkoztatva viszont Angliában jegyzik a rekordot, ami ráadásul nem is rég született. Az angol harmadosztályú Peterborough United 2009 december 8-tól 2013 márciusáig 174 meccsen kerülte el a 0-0-t, találkozóinak 3,4-es gólátlaga volt, 284 rúgott és 299 kapott góllal.