Vágólapra másolva!
Cristiano Ronaldo cáfolta, hogy FIFA-t irányító Joseph Blatter telefonon is elnézést kért volna tőle a kigúnyolása miatt.

"Nincs is telefonom, az asszisztensem pedig nem szólt, hogy keresett volna" - mondta a Real Madrid klasszisa az AS című napilapnak.

A FIFA elnöke még október végén az Oxfordi Egyetemen tartott előadást, és az egyik kérdésre válaszolva kifejtette, hogy neki Lionel Messi, a Barcelona argentin játékosa kedvesebb, mert jó fiú, míg Ronaldo olyan peckesen jár a pályán, mint egy parancsnok. A színpadon megpróbálta utánozni a portugál futballista járását, és viccesen megjegyezte: Ronaldo sokkal többet költ fodrászra, mint Messi.

Később Blatter hangsúlyozta, sajnálja, hogy egy egyetemi eseményből ilyen nagy felhajtás lett, amely másoknak fájdalmat okozott, ezért twitter-oldalán keresztül bocsánatot kért, s állítása szerint ezt telefonon is megtette.

A FIFA elnöke kiemelte, számára Ronaldo és Messi azonos szinten áll, mindkettőjüket kivételes képességű futballistának tartja. Hozzátette, egyetlen játékost, klubot vagy szurkolót sem kívánt megbántani.

Ronaldo az egyik közösségi portálon belement a békülésbe. Azt mondta, az oxfordi videóból kiderült számára, hogy a FIFA mennyire tiszteli őt, a klubját és a hazáját. Egyben jó egészséget és hosszú életet kívánt Blatternek, hogy továbbra is nyomon követhesse kedvenc játékosainak és csapatainak sikereit.