Vágólapra másolva!
A Premier League-ben szereplő Tottenham menesztette André Villas-Boast a Liverpool elleni ötgólos vereség után.

A portugál edző a nyári átigazolási szezonban több mint 100 millió euróból erősítette meg a csapatát, ezzel együtt a Tottenham mindössze hetedik a PL-ben.

Ráadásul a vasárnapi Liverpool elleni 0-5 az elmúlt 16 év legsúlyosabb hazai veresége volt a Tottenham pályáján.

A klub egy szűkszavú közleményben jelezte, hogy a szakember távozik Londonból, a válásra közös megegyezéssel került sor.

A 36 éves Villas-Boas 2012 júliusa óta vezette a fővárosi együttest, és már novemberben nyomás alá került, miután csapata 6-0-ra kikapott a Manchester City vendégeként.