Vágólapra másolva!
Sorozatban aratott tíz győzelem után a Roma egymás után kétszer vesztett pontot, a múlt heti, torinói döntetlen után ezúttal az újonc Sassuolo ellen játszott totógyilkos 1-1-et a listavezető, amely a 94. percig vezetett. Ha hinni lehet a Milan vezetősége által a héten adott ultimátumnak, akkor Massimilano Allegri utlsó meccsét teljesítette Milan-edzőként, mivel csapata 0-0-t játszott az utolsó Chievo ellen, pedig az ukáz szerint csak a győzelem menthetette volna meg.

Ha van országos egyes meccs, akkor a Roma-Sassuolo annak számított, hiszen a fővárosiak hihetetlen rajtot vettek, és bár Torinóban némileg lefékeztek, az élvonalben első idényét teljesítő Sassuolo ellen minden adott volt, hogy visszatérjen a győztes útra az éllovas, mégha a kapitány, Totti sérülés miatt nem is játszhatott.

A 19. percben meg is szerezte a vezetést a Roma, igaz, nem önerőből, mert Longhi ügyetlen mozdulattal hozott össze vicces öngólt. Az első félidő végén Ljajic lövésénél Pegolo óriási védéssel tartotta versenyben a kiscsapatot, és a második félidőben sem sikerült eldöntenie a meccset a hazaiaknak.

A Sassuolo feltámadt a hajrára, és bár Floro Flores ziccerénél De Sanctis még óriásit védett, de a 94. percben Berardi a léc alá vágta a labdát, és ezzel elcsöndesítette az Olimpicót.

A bajnokságot katasztrofálisan kezdő Milannál a vezetőség meglebegtette hétközben, hogy amennyiben a csapat nem győz az utolsó Chievo otthonában, akkor Allegri edzőnek mennie kell. A veronai meccs első 20 perce a hazaiaké volt, Estigarribia lövésénél Abbiatit nagyot nyújtózva védett. A Milan az elmúlt időszakban látott, kreativitást nélkülöző játékot mutatta, az első félidőben csak Muntari lövését és Poli lehetőségét lehetett feljegyezni.

A szünet után a Chievo kapitánya, Rigoni az üres kaput sem tudta eltalálni, majd a túloldalon Puggioni védett óriásit Emanuelson és Mexes lövésénél. A Milan megúszott egy meleg szituációt, amikor Paloschi helyzeténél les miatt - lehet, hogy tévesen - fújt a bíró, majd Robinho dönthette volna el a meccset, de a jobb kapufára lőtt. Így maradt a 0-0, kérdés, mi lesz Allegrivel.

Serie A, 12. forduló:
Cagliari - Torino 2-1 (1-0)
gól: Conti (43., 88.), illetve Immobile (52.)

Parma - Lazio 1-1 (0-0)
gól: A. Lucarelli (64.), illetve Keita (50.)
piros lap: Rosi (86., Parma)

Atalanta - Bologna 2-1 (0-0)
gól: Brivio (73.), Livaja (93.), illetve Bianchi (76.)

Chievo - Milan 0-0
piros lap:
Pellissier (91.), illetve Montolivo (82.)

Roma - Sassuolo 1-1 (1-0)
gól: Longhi (19., öngól), illetve Berardi (94.)

Genoa - Verona 2-0 (2-0)
gól: Portanova (29.), Kucka (35.)