Vágólapra másolva!
Buzánszky Jenőt Londonban úgy letámadták a helyi magyarok az angolok elleni 6-3-as siker után, hogy hajnal ötkor ért haza. A legendás jobbhátvéd azt is elárulta az Origónak, hogy Gábriel arkangyallal megbeszélte, hány évig fog élni. Jövő héten lesz hatvan éve, hogy a magyar válogatott Londonban 6:3-ra legyőzte az angolokat.

Mi volt az Aranycsapat legnagyobb fegyvere?

A taktika egyszerű volt, mindig egy góllal többet kellett rúgni, mint az ellenfél. Ez a csapat hosszú éveken át együtt játszott, így ismertük egymás gondolatát, és ez sokat segített abban, hogy eredményesek legyünk. Mi annak idején öt csatárral játszottunk, a lényeg a támadás volt. Annál jobb taktika nincsen, mint gólra törően játszani, és nézni, amint az ellenfél hálójában csörög a labda. Nem volt különlegesség a taktikánkban, hacsak az nem, hogy hátravont középcsatárral játszottunk, szemben az addigi, az angolok által kitalált WM-rendszerrel. Ebben a középcsatár elöl van, nálunk pedig pont hátul, és ez meg is zavarta az angolok középhátvédjét, de a többi csapatnál is zűrt okoztunk ezzel. 1950-től 1956-ig - amíg nem mentek külföldre a játékosok, és szét nem ment az Aranycsapat - ezzel sikert sikerre halmoztunk. Az Aranycsapat összesen négy vereséget szenvedett, kívánok hasonlókat a maiaknak.

Mennyire volt hátrány, netán előny, hogy a csapat tagjai közül csak ön volt vidéki?

Nem volt hátrány. 1949-ig csatár voltam, ekkor lettem hátvéd, és egy év múlva már válogatott lettem. Mindig kezdő voltam, mindig végigjátszottam a meccseket, így nem jelentett semmit, hogy dorogi vagyok. Csak az számított, hogy milyen játékosok vagyunk, s hogy mindenben segítsük egymást. Szeretném, ha a mai fiatalok is tanulnának ebből, hogy ne a dolce vita, a diszkó, a cha-cha-cha, csücsücsü legyen a legfontosabb, hanem csak arra figyeljenek, hogy egy góllal többet rúgjanak az ellenfélnél. A tehetség egy isten adta kincs, amivel élni ugyanúgy lehet, mint visszaélni.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

60 éve 6-3-ra nyertünk, nemrég 8-1-re kikaptunk. Van kiút?

Rosszabbak lettünk. Nem összeszokott a csapat, a játékosok különböző országok klubjaiban szerepelnek, mindenhol más a futballstílus, a csapattagok nem találkoznak rendszeresen, így nem tudnak ütőképes csapatot alkotni. Nálunk heten játszottak a Honvédban, hárman az MTK-ban, én meg Dorogon.

Meddig tudtak a 6-3-nak örülni, hetekig, hónapokig, évekig?

Azzal együtt, hogy már 88 éves vagyok, azt hiszem, még van vissza pár évem - Gábriel arkangyallal százban egyeztünk meg -, de ez a meccs a világcsúcs. Nem csak a magyarok számára, hanem világviszonylatban is ez a legnagyobb és legismertebb mérkőzés.

Londonban ennek megfelelő volt a hangulat?

Közös vacsoránk volt az angolokkal, és utána pechünkre nagy köd volt, így busz helyett csak földalattival utazhattunk a városon belül. Az állomáson aztán letámadtak minket a helyi magyarok, én hajnal ötkor értem haza, de hogy merre jártam, nem tudom, azt csak a magyarok tudják.

Létezett olyan taktika, amellyel a 6-3-ra nyerő magyarokat meg lehetett volna fogni?

Nem volt ilyen. A magyar csapatban mindenki tudott futballozni, mindenki tudott gondolkodni, és a sikerhez mindenkinek csak azt kellett tennie, amit tud. Ha valaki magára húzza a címeres mezt, akkor tudnia kell, hogy egy egész országnak örömet tud szerezni, ezért le kell tudni mondani dolgokról, és mindent meg kell tenni a pályán a jó eredményért. Úgy vélem, mindenkinek két ereje van, egy fizikai és egy lelki. Fáradság esetén a belső lelki erő segíthet átlendülni a holtponton. A mi időnkben este nyolckor már otthon kellett lenni, Dorogon másnap reggel nyolctól munka, utána ebéd, pihent egyet, majd négytől edzés, így nem volt otthon ücsörgés, hogy egész nap semmi, majd délután lesz valami. Az akkori magyar válogatott focista nem egy pipogya mikulás volt, aki csak otthon ücsörög.

Milyen része volt Szepesi György sportriporternek a csapat sikereiben?

A közvetítéshez megfelelő szakmai tudás kellett, ami neki megvolt, mert a rádiózás előtt focizott, és olyan beszélő képessége volt, ami az Aranycsapathoz is méltó volt. Azóta sem hallani különbet nála. Megvan a meccs kazettán, két hete végignéztem, és most is élveztem Gyuri közvetítését. Annyira át tudta adni a pályán történt dolgokat, hogy az emberek át tudták érezni és el tudták képzelni, hogy milyen is lehet a meccs élőben. Erdélyben felmentek a Hargita tetejére, mert ott egy detektoros rádióval fogni tudták Szepesi közvetítését, és örülni tudtak annak, hogy megint a magyarok nyertek.

(A Szepesi Györggyel és Buzánszky Jenővel készült beszélgetést ma 18.15-kor láthatják a Sport 1-en.)