Vágólapra másolva!

Okos szoftver vet véget az Eb-selejtezős vitáknak

Egy számítógépes programnak köszönhetően már néhány órával a sorsolás után kész lehet a 2016-os, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének menetrendje.

Wolfgang Niersbach, a német sportági szövetség elnöke a Sport Bildnek azt mondta, a tervek szerint a február 23-i, nizzai sorsolást követően mindössze négy órára lesz szükség ahhoz, hogy elkészüljön a végleges műsor. A kvalifikációs küzdelmek jövő szeptemberben kezdődnek.

A korábbi gyakorlat szerint az érdekelt szövetségek egymás között dönthették el, gyakran hosszas viták után, hogy mely ellenféllel játszanak és milyen sorrendben. Mostantól azonban az Európai Labdarúgó Szövetség átveszi ezt a feladatot, s a válogatottak már egy kész menetrendet kapnak kézhez.

További változás, hogy a mérkőzéseket a jövőben nem pénteken és kedden rendezik, hanem egy hatnapos perióduson belül, csütörtöktől keddig. A csapatok csütörtökön és vasárnap, pénteken és hétfőn vagy szombaton és kedden lépnek majd pályára.

Niersbach azt is elmondta, hogy a szoftver figyelembe vesz bizonyos körülményeket. "Az például nem történhet meg, hogy egy csapat mondjuk Portugáliában játszik, majd néhány nappal később már Azerbajdzsánban kell szerepelnie. Ezen kívül a téli hónapokban nem rendeznek meccset Izlandon, Skandináviában és Oroszországban" - fogalmazott.