Vágólapra másolva!
Lionel Messi, a Barcelona argentin támadója szerdán átvette a legeredményesebb Európában játszó futballistának járó Aranycipőt.

A 26 éves sztár az előző szezonban 46 gólt szerzett, klubja pedig megnyerte a spanyol bajnoki címet. A 2011/12-es idény legeredményesebbje ugyancsak ő volt, sőt, akkor spanyol rekordot jelentő 50 találat fűződött a nevéhez. Messinek összességében ez a harmadik Aranycipője, az elsőt a 2009/10-es szezonban szerzett 34 góljáért kapta.

Az argentin futballista jelenleg felépülőben van combsérüléséből, amely miatt ebben az évben már nem léphet pályára. A csapatból többen azt mondták, a lelkiállapotával is törődni kell a gyógyulása közben - ebben segíthet neki a frissen kapott elismerés. A jelenlegi idényben 11 bajnoki mérkőzésen nyolc gólt szerzett.