Vágólapra másolva!
Angol lapértesülések szerint a West Ham United a téli átigazolási szezonban nagy erőket mozgosítana Diego Forlán megszerzéséért.

A West Ham a Premier League tizenhatodik helyén áll, és meglehetősen rosszul áll a gólokat tekintve, a tizenegy forduló alatt szerzett kilenc találat elég vérszegény mutató.

Éppen ezért szeretné Sam Allardyce megerősíteni a támadósort, erre pedig a jelenleg a brazil Internacionalban játszó Forlán a kiszemeltje.

Az uruguayi támadó 2001 és 2004 között a Manchester United tagja volt, így nem lenne számára ismeretlen a közeg, de nem az angliai volt pályafutása legeredményesebb időszaka. A 34 éves Forlánt 2010-ben a vébé legjobbjának választották, és a válogatottnak még mindig tagja, igaz, a Jordánia elleni két pótselejtezőn összesen csak negyven percnyi lehetőséget kapott.