Vágólapra másolva!
Bár a Walla című izraeli lap szerint az észtek elleni világbajnoki selejtezőt a Puskás-stadionban megtekintő Paulo Sousa lehet a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya, a Maccabi Tel-Aviv edzője nem emiatt, hanem a Videoton meghívására volt jelent az összecsapáson, mondta Garancsi István.

A Videoton FC tulajdonosa a klub Facebook-oldalán állt a szurkolók rendelkezésére, és elmondta, nagyon jó kapcsolatot ápol még mindig a portugál szakemberrel.

"Eszembe jut, mikor Paulo volt az edzőnk, és itt volt Pintér Attila és szintén jegyzetelt, akkor azt hozták le, hogy már ő a Vidi kijelölt edzője. Paulót én hívtam meg - mármint a Vidi - akkor, amikor még nem voltak sérült játékosaink" - nyilatkozta Garancsi, célozva arra, hogy Juhász Roland és Kovács István is ott volt a válogatott keretében, de sérülésük miatt nem léphettek pályára.

Garancsi István, a Videoton klubtulajdonosa Forrás: MTI/Beliczay László

"Nagyon nagy örömmel töltött el, hogy elfogadta a meghívásunkat. Amikor engedi az ideje, a jövőben is meghívjuk a hazai, vagy válogatott meccsekre, mint a Vidi vendége. Nagy megtiszteltetés nekünk, hogy eljött. Ennyi történt! Nagyon jó a kapcsolatunk, és remélem a jövőben ez továbbra is így marad. Paulo továbbra is figyelemmel kíséri a Vidi és a magyar csapatok szereplését. Azt tudom, hogy legalább három-négy magyar játékost folyamatosan figyel."

Garancsi arról is beszélt, hogy két-három hónap múlva lehet aktuális arról beszélni, hogy a stadionfejlesztési koncepcióba mit illeszt majd bele a klub.

"Pontos válaszokat két-három hónap múlva tudok adni. Nagyon sok hasonló befogadóképességű stadiont megnéztem már. Sok ötletet elloptunk, ezeket majd beépítjük. Tervezzük az egész stadion fedetté való átalakítását. A lelátókat közelebb szeretnénk hozni a pályához."

Elmondta, hogy stadionfejlesztésnél kiemelt cél lesz a fedett és őrzött kerékpártárolók kiépítése "Külföldön ez teljesen bevett és használatos meccsre járási eszköz. Nagyon nagy népszerűségnek örvend."