Vágólapra másolva!
Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője szerint eddigi pályafutása legnehezebb feladata előtt áll Akeem Adams szívinfarktusa miatt.

Az FTC trinidadi légiósa szerdán este az edzést követően a lakásában lett rosszul, azóta három életmentő műtétet hajtottak végre rajta, műszívet kapott, amely beindította a keringését, de továbbra is súlyos az állapota, és elképzelhető, hogy szívátültetésre lesz szüksége a 22 éves játékosnak.

Az Újpest ellen 3-1-re megnyert rangadót követően a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen játszik a hétvégén bajnokit, Ricardo Moniz szerint nehéz lesz kezelni a kialakult állapotot.

"A derbi előtt nem kellett motiválni senkit, hiszen már az is tűzbe hozta a játékosokat, hogy ennyi ember előtt futballozhattak" - kezdte a holland szakember a Fradi.hu-nak. "Talán az előttünk álló mérkőzésen pont az lesz a legnehezebb, hogy a játékosok újra olyan hőfokon égjenek, mint ahogyan azt az Újpest ellen tették. Az egész csapatot mélyen lesújtotta Akeem infarktusa. Az Újpest elleni győzelmet követően nagyon jó hangulat volt az öltözőben, ám ez most megtört. Eddigi edzői pályafutásom legnehezebb feladata előtt állok, hiszen ki kell rángatnom a csapatot abból a sokkhatásból, amiben jelenleg is van. A Puskás FC elleni meccset meg kell nyerni Akeemért" - mondta Moniz.

Moniz még nem volt ilyen nehéz helyzetben Fotó: Mudra László - Origo

Szintén a Fradival kapcsolatos hír, hogy a kirótt pénzbírságot befizeti, a szektorbezárással szemben ugyanakkor fellebbezést nyújtott be a klub a Magyar Labdarúgó Szövetségnél (MLSZ).

Az MLSZ fegyelmi bizottsága kedden kétmillió forintra büntette az FTC-t az Újpest elleni, vasárnapi derbin történt szurkolói rendzavarások miatt, egyúttal elrendelte, hogy a ferencvárosiak következő hazai mérkőzésén be kell zárni a Puskás Ferenc Stadion C szektorát, illetve az M-től S-ig tartó szektorokat.