Vágólapra másolva!
Dzsudzsák Balázs odaszúrt az elmúlt napokban őket kritizáló szurkolóknak az észtek ellen 5-1-re megnyert világbajnoki selejtező után. Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint kijött a játékosokból az, ami Bukarestben bennük maradt.

„Nagyon büszke vagyok a csapatra, magunkért játszottunk” – kezdte a mérkőzést közvetítő Magyar Televíziónak a válogatott csapatkapitánya.

„Nem akarok nagy szavakat használni, nem kell sajnálni bennünket. Remélem, hogy néhány embernek, legalább a hozzátartozóinknak sikerült örömet szereznünk, és remélem, hogy legalább ők őszintén örülnek ennek a sikernek. Nagy nyomás alatt voltunk az elmúlt napokban rendőrökkel kellett edzenünk, ez nem biztos, hogy normális” – mondta a kissé sértődött Dzsudzsák.

Dzsudzsák lőtte az ötödik magyar gólt, majd odaszúrt a szurkolóknak Fotó: Hajdú D. András - Origo

A Dinamo Moszkva szélsője a bukaresti vereség után így nyilatkozott: "Vállalnunk kell mindenféle támadást a szurkolók részéről, és most csendben kell maradnunk, mert amit mondanak, arra nincs jó válasz."

Egervári Sándor szövetségi kapitány a világbajnok pólóválogatottnak is megköszönte a biztatást. „Köszönjük a ma kilátogatók szurkolóknak, akik hittek bennünk, akik bíztattak bennünket, és külön köszönjük a férfivízilabda-válogatottnak, akik sportemberi nagyságukat bizonyítva megjelentek a mérkőzésen, és kiálltak mellettünk.”

Egervári szerint ami beléjük szorult a pénteki, bukaresti meccsen, azt most sikerült kiadni magukból. „Nagyon felpörgették magukat a játékosok, nagyon ki voltak éhezve erre a három pontra. Meg akarták mutatni a közönségnek, hogy az elmúlt három évben mutatott teljesítmény nem volt véletlen. Egy 5-1-es győzelem után nem kell beszélnem a negatívumokról, a meccs 90 százalékában az történt, amit mi akartunk.”

Hírek és plusz tartalmak a Facebook-oldalunkon