Vágólapra másolva!
Martin Mutumba olyan jó teljesítményt nyújtott az augusztus eleji, Manchester United elleni mérkőzésen, hogy állítása szerint több angol csapat is szeretné leigazolni. A Videotonnál egy évet veszteglő ugandai válogatott csatár szívesen kipróbálná maghát a Premier League-ben.

2010 nyarán a Videoton labdarúgócsapatának akkori vezetése óriási fogásként jelentette be, hogy sikerült megszerezni a svéd AIK két játékosát, Bojan Djordjicot és Martin Kayongo-Mutumbát.

Mezey György vezetőedző boldog volt az igazolások miatt, míg Berzi Sándor ügyvezető a svéd Fotbolldirekt.se portálnak Roberto Baggióhoz és Ronaldinhóhoz hasonlította a két játékost.

A magyar együttes hatmillió koronát (közel 700 ezer eurót) fizetett értük - az Expressen szerint kétmilliót Djordjicért, négyet Mutumbáért -, de egyikük sem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket. Az ugandai származású játékos fél év után jelezte, honvágya van és a svéd lapok szerint egymillió koronáért szerződött vissza, de Djordjic is távozott 2011-ben.

Martin Mutumba Forrás: AFP/Fredrik Persson

Mutumba az elmúlt három idényben alapembere volt az AIK-nak, és az augusztus 6-i, Manchester United elleni barátságos mérkőzésen olyan jól játszott, hogy elmondása szerint több angol klub is érdeklődött már iránta.

"Két hónap múlva szabadügynök leszek, remélem, kapok konkrét ajánlatot Angliából, mert az biztosan elsőbbséget élvezne" - nyilatkozta.