Vágólapra másolva!
A Serie A 29. fordulójában a címvédő és éllovas Juventus 2-0-ra győzött Bolognában. A másik szombati meccsen a Catania 3-1-re verte az Udinesét.

A fordulót megelőzően a nyolcadik Catania egy ponttal állt az Udinese előtt, azaz mindkét csapat számára fontos volt a meccs, amely végül a szicíliaiaknak sikerült jobban.

A gól nélküli első félidő után csak négy percet kellett várni a másodikban, hogy megtörjön a jég: Castro már maga is lőhetett volna, de inkább a még jobb helyzetben lévő Gomezhez passzolt, aki a jobb alsót választotta.

A második félidő közepén jött az újabb gól, ezúttal Barrientos volt az előkészítő, Gomez pedig fejjel is szerzett egyet. A 71. percben Lodi bombaszabadrúgása változtatott irányt a sorfalon, és Brkic nem védhette a léc alá vágodó lövést. Az Udinesének a szépítés azért összejött Muriel révén, de a Catania sikerét ez már nem veszélyeztette.

A másik szombati találkozó előtt a Juventus kilencpontos előnye birtokában nyugodtan várhatta a bolognai fellépést, de az első félidőben talán túl nyugodtak voltak a torinóiak, mert csak pár helyzetféleséget, jobbára kapu fölé szálló lövéseket lehetett feljegyezni. A második félidő elején Gilardino fejesét nem tudta védeni Buffon, a Bologna mégsem vezetett, mert a házi gólkirály lesen állt a fejes előtt.

A Juventus a 61. percben törte fel a hazai védelmet, Marchisio passza után Vucinic beforgatta az emberét, majd spiccel ellőtte a labdát a kapus lába között. A montenegrói támadó a 73. percben visszaadta a kölcsönt, külsővel tálalt Marchisio elé, aki szintén külsővel tette el a labdát Curci mellett. A Juve 2-0-s győzelmével 12 ponttal vezet a vasárnap az Atalantát fogadó Napoli előtt.


Serie A, 29. forduló:

Catania - Udinese 3-1 (0-0)
gól:
A. Gomez (49., 67.), Lodi (71.), illetve Muriel (81.)

Bologna - Juventus 0-2 (0-0)
gól: Vucinic (61.), Marchisio (73.)

A forduló további programja, vasárnap:
Siena - Cagliari 12.30
AC Milan - Palermo 15.00
Fiorentina - Genoa 15.00
Napoli - Atalanta 15.00
Pescara - Chievo 15.00
Sampdoria - Internazionale 20.45
Torino - Lazio 20.45
AS Roma - Parma 20.45

Az élcsoport:
1. Juventus 65 pont/29 mérkőzés
2. Napoli 53/28
3. Milan 51/28
4. Fiorentina 48/28
5. Inter 47/28
6. Lazio 47/28
7. Catania 45/29
...9 Udinese 41/29
...11. Bologna 35/29