Vágólapra másolva!
Négy fordulóval a vb-selejtezők vége előtt továbbjutást érő helyen áll a fociválogatott, saját kezében van a sorsa, és ezt nem is akarja onnan kiadni - mondta Egervári Sándor szövetségi kapitány az M1 Ma Reggel című műsorában.

A válogatott 1-1-et játszott Törökországban, de csak a mérkőzés egy szakaszában játszott két csatárral. Egervári több játékos kisebb-nagyobb sérülése miatt volt óvatos.

"Amikor hátrányba kerültünk, rögtön beküldtük Bödét, az egyenlítésünk után pedig azért hoztuk le a két mérkőzés küzdelmeibe belefáradt Szalait, és küldtük pályára helyette Eleket, hogy megerősítsük a középpályát. Óvatos döntés volt, de meggyőződésünk volt, hogy csak így tudjuk kivédekezni az utolsó negyedórát" - fogalmazott a tréner.

Egervári Sándor szerint a török válogatott valamivel erősebb, mint a román, amellyel pénteken 2-2-t játszott az együttese.

"A török válogatottat az egyéni képességek terén jobb játékosok alkotják, a románok talán egységesebben tudnak játszani" - árnyalta aztán a képet a kapitány.

Szó esett arról is, hogy a kerettagok egy része nem játszik rendszeresen a klubcsapatában. Egervári örülne, ha a keveset játszók olyan csapatokhoz kerülnének a nyáron, amelyekben több lehetőséget kapnak.

A magyar válogatott hat meccsen szerzett 11 pontjával a pótselejtezőt érő második helyen áll a D csoportban a holland válogatott mögött és a román előtt. A nemzeti együttes szeptember 6-án Romániában lép pályára, szeptember 10-én fogadja az észteket, majd október 11-én Hollandiában játszik, október 15-én pedig idehaza az andorraiakkal szemben zárja le a sorozatot.