Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgás és általában a sport állami támogatási rendszerét dicsérte Gheorghe Hagi a román sajtóban.

Az Evenimentul Zilei című román napilap internetes kiadása idézi a 125-szörös válogatott futballistát, aki a múlt héten Orbán Viktor miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatót a Puskás Suzuki Kupa utánpótlás-tornáról Budapesten.

A lap szerint nem a román válogatott magyarok ellen mutatott halvány játéka gondolkodtatta el Hagit, hanem a Magyarországon látottak és az Orbán Viktorral folytatott megbeszélésen hallottak. Hagi szerint abban a ritmusban, amelyben a magyarok építkeznek, 5-10 év múlva már jóval Románia előtt fognak járni. "Rengeteget fektetnek a labdarúgásba és általában a sportba" - mondta a román labdarúgás legendás játékosa.

Hagi értékeli azokat a kedvezményeket, amelyeket a magyar kormány a sportot támogató vállalkozók számára biztosít. A Puskás Ferenc Akadémia fejlesztési ütemét a bukaresti 55 ezer férőhelyes National Aréna megépítéséhez hasonlította, amelyet a román állam az Európa Liga tavalyi döntőjére építtetett fel viszonylag rövid idő alatt.

Hagi Romániában utánpótlásnevelő labdarúgó akadémiát működtet a Fekete-tenger parti Constancán. A lap szerint keserűen állapította meg, hogy Romániában nem léteznek olyan kedvezmények, mint Magyarországon, ezért ő sem részesül ilyenben, ezzel szemben rengeteg adót kénytelen fizetni.