Vágólapra másolva!
Juhász Roland iránt egy-két orosz klub érdeklődik, de ha nem sikerül keletre igazolnia, akkor szóba kerülhet egy magyarországi kölcsönszerződés is - jelentette ki a hátvéd menedzsere a DigiSportnak. Filipovics Vladan elárulta még, hogy Nikolics Nemanja egy technikai malőr miatt nem igazolt a Serie A-s Sienához, és arról is beszélt, hogy Varga József miért nem csatlakozott a válogatotthoz.

Az Anderlechtben szereplő Juhász Roland kegyvesztett lett a belga klubnál, és az edzője, John van den Brom azt nyilatkozta, hogy segítenek neki klubot találni, a hátvéd a január 31-én véget ért nyugat-európai átigazolási szezonban mégsem tudott váltani. Ezek után már csak kelet(ebb)re igazolhat, például Orosz- vagy Magyarországra, ahol még nincs vége az átigazolási időszaknak.

A játékos menedzsere a DigiSportnak azt mondta: sokan érdeklődtek ugyan Juhász iránt, de vagy olyan országba, vagy pedig olyan helyre hívták, ahová nem akart menni. "Január elején voltak olyan csapatok, amelyek vinni akarták, de arra gondoltunk, hogy jobb lehetőség is adódhat majd."

A belga klubnál az utolsó héten jelezték, hogy kölcsönben elmehet ingyen is. Juhásznak aztán nem sikerült semmilyen csapatot találnia, pedig menedzsere szerint a játékos számára nem a pénz volt a fontos. "Marad Oroszország, ahonnan egy-két klub érdeklődik. De valamilyen megoldást találni kell, mert Juhásznak játszania kell. Most van egy nyugat-európai klub, amely nyáron vinné, de ahhoz, hogy szerződést kapjon, addig is játszania kell."

Fotó: Mudra László [origo]
Juhász az Anderlecht után a válogtottból is kikerült

Az ügynök szerint ha Juhász nem igazol Oroszországba, akkor leül a védővel beszélni, és akár egy magyarországi kölcsönadás is szóba jöhet, korábban a védő sem zárkózott el ezen lehetőség elől.

Buzsáky klub nélkül, Nikolics lemaradt a Sienáról

A volt válogatott Buzsáky Ákosnak jelenleg nincs klubja, de a Barnsleynél eltöltött rövid kölcsönidőszak után nem is lesz könnyű újat találnia. "Ákos az előző fél évben két csapatban (Barnsley és Portsmouth - a szerk.) is játszott, és a FIFA szabálya szerint háromszor lehet átigazolni, de csak két csapatban lehet játszani. Az angliai kölcsönadási szabály alapján még Anglián belül új csapatba igazolhat. Remélem, lesz csapata, most sérült volt, de már egészséges. Rögtön most nehéz lenne a Premier League-be visszakerülnie, de nyártól újra képbe jöhet az első osztály" - mondta Filipovics.

A menedzser szerint a Videoton csatára, Nikolics Nemanja egy technikai hiba miatt nem lett a Siena játékosa, azt az olasz állítást azonban cáfolta, hogy a magyar csapatnál nem tudták volna, hogy mikor ér véget az átigazolási időszak. "Ha egy nappal korábban elfogadják az olaszok, amit két hete már tudtak, akkor most Nikolics a Siena játékosa."

Varga József nem érezte jól magát

Filipovic arról is beszélt, hogy a Fürthben remekül bemutatkozó Varga József miért nem csatlakozott a válogatotthoz annak ellenére, hogy tagja volt a keretnek. Kiemelte, nem volt szó semmiféle régi sérülés megújulásáról. "Az utolsó három-négy nap nagyon fárasztó volt Varga számára, hiszen utazott, nem aludt két napja, edzett, játszott, majd az utolsó percben rúgást kapott a fejére. Meccs után nem érezte jól magát, ezért pihentetik."

Forrás: MTI/AP/Frank Augstein
Balra Varga

A menedzser szerint nyártól Varga József és Huszti Szabolcs is egy még erősebb Bundesliga-csapathoz igazolhat. A Hannover szélsőjéről elmondta még, hogy csak a játékos változtathatja meg a döntését a válogatottról, rábeszélni senki nem tudja arra, hogy térjen vissza a nemzeti csapatba, pedig ő is próbálta győzködni.

Filipovic elmondta még, hogy a fél évre kidőlt Gera Zoltán annak ellenére visszatérhet még a Premier League-be, hogy idén már 34 éves lesz. "Az orvos azt mondta, hogy a teste még két-három évig biztosan bírja a terhelést a Premier League-ben. Lehet, hogy az emberek azt gondolják, hogy az ő korában most nehéz lesz visszatérnie, de szerintem biztos, hogy még fog játszani az angol első osztályban" - nyilatkozta a játékosügynök a DigiSportnak.