Vágólapra másolva!
Dühös kirohanással igyekezett helyre tenni a Manchester City focistáit a Roberto Mancini. A menedzser életében nem látott olyan gólokat, amiket a Southampton lőtt csapatának.

"Csak olyan játékosokat akarok, akik készen állnak a harcra a hátralevő 12 meccsen" - nyilatkozta a hétvégén a Southampton otthonában 3-1-es vereséget szenvedő csapat vezetőedzője. "A focistáim többségére nagyon mérges vagyok, mert lehetetlenül gyengén játszottunk."

Mancini azt ígérte, a vasárnapi Leeds elleni FA-kupa-mérkőzésre jelentősen át fogja alakítani a kezdőcsapatot a gyenge teljesítmények miatt. "Az rendben van, hogy nem tudunk mindig jó játékkal nyerni, de úgy is tudnunk kell győzni, hogy közben minden labdáért meg kell küzdenünk."

Mancini elismerte, hogy a hétközi válogatott meccsek miatt át kellett rendeznie a csapatát, ami nem tett jót a védelemnek, de nem ezzel indokolta a vereséget. "A meccsprogram időnként tényleg nevetséges, úgy kellett játszanunk szombaton, hogy hat játékosom pénteken, öt pedig csütörtök este jött haza. Ezzel együtt a védők jól játszottak, a gond abból adódott, hogy nem segítettük a védelmünket, és két olyan gólt kaptunk, amilyet még életemben nem láttam."