Vágólapra másolva!
Kassai Viktor vezeti csütörtökön a Viktoria Plzen-Napoli mérkőzést az Európa Ligában. A találkozót a vendégek háromgólos hátrányból várják, az első meccsen ráadásul nem tudtak betalálni, így a továbbjutás lehetetlennek tűnik.

Kassai asszisztensei Erős Gábor és Ring György lesznek, míg a tartalék játékvezetői feladatokat Kispál Róbert látja majd el. Bognár Tamás és Fábián Mihály alapvonali játékvezetőként működik közre.

A nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharc múlt heti első mérkőzése Nápolyban 3-0-s plzeni sikerrel zárult. A csütörtöki visszavágó 21.05 órakor kezdődik.