Vágólapra másolva!
A Real Madrid edzője, José Mourinho nagyon mérges volt csapata Granada elleni veresége után, nem értette, ők miért pihenhettek egy nappal kevesebbet a Barcelona elleni hétközi kupaelődöntő után, és az is rejtély volt számára, miért voltak fáradtak azok a játékosok, akik a katalánok ellen a kispadon vagy a lelátón kaptak helyet.

"Amikor győzünk és mindenki jól játszik, az a játékosok érdeme, de amikor kikapunk, az az edző felelőssége. Most kikaptunk, nem is hasonlíottunk önmagunkra, úgyhogy én vagyok a hibás a vereségért. Az eredmény mellett az is nagyon zavar, hogy az első félidőben szörnyen játszottunk, és ha a második félidőben egyenlítettünk volna, akkor sem lenne miért elégedettnek lenni" - mondta az ingerült Mourinho a Granada elleni vereség után.

A Real hétközben még a Barcelona elleni kupadöntő első meccsén volt érdekel, és Mourinho nem érti, csapata miért pihenhetett kevesebbet, a Barca ugyanis csak vasárnap lép pályára. "Teljesen világos, hogy egy jó ideje, hogy nem a csapatok szempontja alapján rakják össze a menetrendet. A szerdai egy fizikailag és mentálisan is kimerítő meccs volt, az egyik csapat mégis szombaton játszott, a másik pedig egy nappal később. A játékosok egy része fáradt volt, mivel hatalmas munkát végzett a kupaelődöntőn, de meg kell mondanom, rejtély számomra, miért mozogtak fáradtan azok, akik a Barcelona ellen a kispadon vagy a lelátón kaptak csak helyet" - értetlenkedett a Real edzője.

Kollégáját, Lucas Alcarazt nem lepte meg csapata szenzációszámba menő győzelme. "Egész héten azt mondogattam, hogy nyerhetünk, úgyhogy számomra nem meglepetés, hogy legyőztük a Realt. Nem írtunk történelmet, de ez egy nagy nap volt Granada számára. Igaz, hogy a labdával nem sokat találkoztunk, de a játékosok dicséretet érdemelnek a hozzáállásuk és a csapategység miatt".