Vágólapra másolva!
A francia Mamadou Wague személyében francia játékost igazolt a Debrecen labdarúgócsapata. Van távozó is, Yannick Mbengono visszatért Kecskemétre, ahol korábban már megfordult.

A most szerződtetett, a védelemben és középpályán is bevethető Wague fél plusz három évre kötelezte el magát a Debrecenhez. A 22 éves, 190 centi magas francia légiós korábban a Le Mans és a Metz játékosa volt, és szerepelt a francia U19-es válogatottban is. Wague a Balmazújváros elleni edzőmeccsen ugyan kisebb sérülést szenvedett, de kedden már csatlakozhat a többiekhez.

Yannick Mbengono már nem fog együtt játszani Wague-gal, a kameruni szélső ugyanis a Kecskemété lett. Yannick 2010-ben került a Lokihoz, ahol 61 bajnokin összesen 6 gólt ért el, az idei szezonban öt meccsen egyszer volt eredményes. Yannick 2010-ben éppen a Kecskeméttől került Debrecenbe, régi-új csapatánál összesen hetvennyolc meccset játszott korábban.