Vágólapra másolva!
Antonio Contét, a bajnoki címvédő Juventus trénerét választották az előző, 2011/12-es szezon legjobb Olaszországban dolgozó futballedzőjévé.

Az Arany Kispad-díjat a Serie A-ban dolgozó edzők szavazatai alapján nyerte el a 43 éves Conte, akinek irányításával a Juventus veretlenül nyerte a bajnokságot.

Conte annak ellenére lett a legjobb, hogy egy bundaügy miatt négy hónapra eltiltották. Az edző a vád szerint 2011 májusában, még a Siena trénereként tudott egy másodosztályú mérkőzés eredményének a befolyásolásáról, mégsem jelentette a visszaéléseket.

"Ez a díj arra ösztönöz, hogy még keményebben dolgozzak" - nyilatkozta Conte, akinek tanítványai jelenleg négypontos előnnyel vezetik a Serie A-t.

A legjobb másodosztályú trénernek Zdenek Zemant választották, akinek irányításával a Pescara feljutott az élvonalba. Zeman a nyáron az AS Roma kispadjára ült le, ahonnan azonban azóta már menesztették.