Vágólapra másolva!
Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) illetékes bizottsága helyt adott a Napoli fellebbezésének, így a gárda visszakapta azt a két pontot, amelyet egyik korábbi játékosának bundaügye miatt vontak le tőle.

Matteo Gianello, a csapat volt cserekapusa még áprilisban vallotta azt az ügyészségen, hogy 2010-ben arra próbálta meg rávenni társait, veszítsék el a zárófordulóban a Sampdoria elleni bajnokit.

A kapus azt mondta, hogy Paolo Cannavarót és Gianluca Gravát kereste meg ajánlatával, amire mindkét futballista nemet mondott. A két játékos tagadta, hogy bármi rosszat tett volna, de a szabályok szerint jelenteniük kellett volna az ügyet. A találkozót egyébként 1-0-ra nyerte a Sampdoria, amivel kiharcolta a Bajnokok Ligája-selejtezőjében való indulás jogát.

Gianello játékjogát a FIGC három évre és három hónapra felfüggesztette, Cannavarót és Gravát a jelentési kötelezettségük elmulasztása miatt féléves eltiltással sújtotta, ám utóbbi két futballista büntetését most törölték.

A csütörtöki döntéssel a Napoli pontszámban befogta a Serie A tabellájának második helyén álló Laziót, és a hátránya már csak három pont a címvédő, listavezető Juventusszal szemben.

Az állás:
1. Juventus 20 41-14 45 pont
2. Lazio 20 30-19 42
3. Napoli 20 40-18 42
4. Internazionale 20 32-22 38
5 Fiorentina 20 37-24 35
6. AS Roma 20 43-34 32
7. AC Milan 20 36-27 31
8. Udinese 20 32-27 30
9. Parma 20 28-26 30
10. Catania 20 27-27 29
11. Chievo 20 21-33 24
12. Torino 20 23-24 23
13. Atalanta 20 18-30 22
14. Bologna 20 25-26 21
15. Sampdoria 20 22-28 21
16. Pescara 20 17-37 20
17. Cagliari 20 19-36 19
18. Genoa 20 21-32 17
19. Palermo 20 16-32 15
20. Siena 20 19-31 11

A Sienától 6, az Atalantától 2, a Sampdoriától és a Torinótól 1-1 büntetőpont levonva.