Vágólapra másolva!
Ahogy tavasszal, úgy az ősszel is a manchesteri csapatok szkanderezéséről szólt a Premier League, ami persze nagyon felületes megállapítás, hiszen rengeteg olyan dolog történt, amelyről így év végén érdemes megemlékezni. Az alábbi összeállításból kiderült, kik kerültek be nálunk az év csapatába, kié volt az év legfeltűnőbb gólöröme, ki szerezte az év gólját, és ki fog még hónapok múlva is keserű szájízzel visszagondolni egy szerencsétlen mozdulata.

Az év meccse: Manchester City - Queens Park Rangers 3-2

Régóta nem volt olyan izgalmas a bajnoki címért folytatott küzdelem, mint az előző szezonban, hiszen az aranyérem sorsa csak az utolsó forduló utolsó másodperceiben dőlt el, mégpedig drámai körülmények között. Sokáig úgy tűnt, hogy a QPR megtréfálja a Cityt, hiszen a vendégek a második félidőben 2-1-re vezettek, ám Roberto Mancini együttese a ráadás perceiben kétszer is betalált, és ezzel mégis csak megszerezte az elsőséget.


Az év gólja: Papiss Demba Cissé, Chelsea - Newcastle United 0-2

A Newcastle januárban vette meg a Freiburg szenegáli csatárát, aki gyorsan bizonyította, hogy a 12 millió eurós befektetés minden centjét megérte. Fél szezon alatt, 14 mérkőzésen 13 gólt ért el, és a Chelsea elleni második találata valami egészen elképesztő helyzetfelismerésről, illetve rúgótechnikáról tanúskodik.


Az év védése: Wojciech Szczesny, Liverpool - Arsenal 1-2

Az Arsenal drukkerei nem lehetnek elégedettek csapatuk 2012-ben nyújtott teljesítményével, és a lengyel kapus, Szczesny is sok kritikát kapott - azonban ha jó napja volt, akkor nem lehetett neki gólt lőni. A Liverpool ellen gól nélküli állásnál nem csak tizenegyest védett, hanem az ismétlést is hárította.


Az év öngólja: Ali Al-Habszi, Wigan Athletic - Reading 3-2

Az ománit remek képességű kapusnak tartják Angliában, és a Reading elleni bajnokin történt rövidzárlatot valószínűleg ő sem tudná megmagyarázni. A magasan felpörgő labdát csak simán le kellett volna húznia, ám lehet, hogy közben már azt nézte, kinek kellene kidobnia - és így suta mozdulattal beejtette a kapujába.


Az év kihagyott helyzete: Daniel Agger, Liverpool - Fulham 4-0

A dán középhátvédnek nem a gólszerzés az elsődleges feladata, de a Fulham elleni találkozón óriási helyzetben csupán az üres kapuba kellett volna bepasszolnia a labdát néhány méterről - de ez sem jött össze neki.


Az év gólöröme: Luis Suárez, Everton - Liverpool 2-2

A Liverpool uruguayi támadóját nagyon sokan kritizálják Angliában, hogy túlságosan könnyen elesik a védők szorításában. A műesést az angolok "ivingnak nevezik, ami egyben műugrást is jelent, és Suárez erre utalt, amikor az Everton elleni gólját követően kirohant az ellenfél kispadja elé, majd egy látványos mozdulattal feldobta magát.

Az év átigazolása: Robin van Persie

A Manchester United amúgy is bombaerős támadósora a nyáron tovább erősödött Van Persie megszerzésével, ami nem kis vihart kavart. Az Arsenal-szurkolók érthető módon nem örültek, hogy legjobbjuk az egyik riválishoz szerződik, a MU drukkerei pedig nem voltak biztosak benne, hogy a csapatnak éppen rá van szüksége. A holland csatár azonban gyorsan meggyőzte őket, hiszen 20 mérkőzés után 14 gólja és nyolc gólpassza van a bajnokságban.

Az év botránya: a Chelsea - Manchester United rangadó utóélete

Az októberi mérkőzésen a MU úgy nyert idegenben 3-2-re, hogy a hazaiak 0-2-ről még kiegyenlítettek, ám kettős emberhátrányba kerültek, ráadásul a győztes gól lesről született. Nem ez volt a játékvezető, Mark Clattenburg egyetlen rossz döntése, ám váratlan fordulatként a Chelsea a lefújást követően azzal vádolta a bírót, hogy rasszista megjegyzést tett John Obi Mikelnek. A vád azonban nem bizonyult valósnak, és még Mikelnek kellett büntetést fizetnie.

Az év beceneve: Swanselona

A Swansea már a 2011-2012-es szezonban is meglepetést okozott azzal, hogy újoncként a 11. helyen végzett a Premier League-ben, ráadásul rendkívül stílusos futballal. A nyáron Brendan Rodgers elcsábította a Liverpool, aki magával vitte a középpályás Joe Allent is, de az új vezetőedző, Michael Laudrup hasonló taktikával hasonlóan jó eredményeket ér el. A korábban főleg Spanyolországban dolgozó Laudrup három spanyolt is hozott, és az együttes továbbra is a Barcelona taktikáját próbálja átültetni a Premier League-be - például úgy, hogy vérbeli középcsatár nélkül lép pályára.

Az év csapata:

A két manchesteri klub uralta az angol bajnokságot 2012-ben, hiszen övék lett az arany- és az ezüstérem, és jelenleg is ők állnak az első két helyen. A Unitedből ennek ellenére nehéz volt egy-egy játékost kiválasztani Sir Alex Ferguson állandó rotálása miatt, és talán meglepő lehet Jonny Evans jelenléte a védelemben, de az északír hátvéd Nemanja Vidics és Rio Ferdinand sérülései idején rendre egyenletesen jó teljesítményt nyújtott. A két evertonos, Leighton Baines és Marouane Fellaini, illetve a tottenhames Gareth Bale pedig sokszor egymaga hozta a meccseket csapatának.

Hart - Zabaleta, Kompany, J. Evans, Baines - Silva, Fellaini, Y. Touré, Bale - Van Persie, Rooney.

www.globalsoccerapp.com