Vágólapra másolva!
Teljes zűrzavart okozott a dél-afrikai SuperSport csatornának, mikor az Everton-Chelsea meccs felvezetéseként összegyűjtötték a vendégek legutóbbi eredményeit. Az öt sor mindegyike hibás volt, akadt, amelyik többszörösen is.
Vércsík a szakadt mez alatt

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Az első sorban a Norwich címere helyett a Sunderlandét tették ki; a másodikban az Aston Villáé helyett West Ham címerét használták, és össze is cserélték a hazai és a vendégcsapatét; a harmadikban szintén nem találták el, melyik a hazai csapat, ezen felül Fulham-címert tettek a Sunderlandé helyett; a negyedikben a West Hamből Chelsea, a Chelsea-ből Manchester City lett; az ötödikben az immár hagyományosan felcserélt hazai- és vendégcsapat embléma mellett a Fulham helyett West Bromwichot tettek ki.

Jó hír, hogy az eredményeket mind eltalálták.