Vágólapra másolva!
Bogdán Ádám csapata, az előző szezonban még a Premier League-ben szereplő Bolton Wanderers kilencgólos meccsen kapott ki a másodosztályban a sereghajtó Peterboroughtól.

Továbbra is rendkívül hullámzóan szerepel a Bolton, amely novemberben négy döntetlen után tudott nyerni, decemberben pedig egy vereség és egy döntetlen után győzött ismét: az előző fordulóban 2-0-ra verte a Charltont.

A papírforma alapján nem úgy tűnt, hogy a Peterboroughnak lehet keresnivalója a tavaly még élvonalbeli Bolton ellen, a hazai pályán - 6600 néző előtt - szereplő rivális ugyanis november 3. és december 8. között zsinórban hét bajnokin kikapott. Igaz, az előző fordulóban - egy igazi totógyilkos meccsen - 24. helyezett létére 2-1-re legyőzte idegenben az éllovas Cardiff Cityt.

Forrás: Europress/Getty/Paul Gilham

A Peterborough már a 6. percben 2-0-ra vezetett Bogdánék ellen, a Wanderers azonban még a szünet előtt szépíteni tudott. Ezután 3-1, 3-2, 4-2, majd 5-2 lett az állás, a kiütéstől végül az utolsó öt percben menekült meg a Bolton, a két hajrágól révén a meccs vége 5-4 lett.

A Bolton 16. a 24 csapatos bajnokságban, és a feljutást jelentő hatodik helytől és a kiesést érő 22. pozíciótól egyaránt nyolc pontra van.