Vágólapra másolva!
Bő egy év után távozott az iraki válogatott szövetségi kapitányi posztjáról Zico, a brazilok legendás labdarúgója.

Az 59 éves szakember azzal indokolta döntését, hogy az iraki szövetség nem teljesítette a szerződésében foglaltakat. Vezetésével a - hazai meccseit biztonsági okokból Katarban vívó - iraki válogatott 21 találkozón tízszer győzött, hatszor döntetlent játszott, ötször kikapott.

A 72-szeres brazil válogatott Zico - a magas elvárásokra hivatkozva - sosem edzősködött hazájában, e helyett négy éven át irányította a japán válogatottat, amellyel szerepelt a 2006-os világbajnokságon, és megnyerte a 2004-es Ázsia-bajnokságot. Dolgozott a török Fenerbahcénál, a CSZKA Moszkvánál és a görög Olimpiakosznál is.