Vágólapra másolva!
Varga Roland nem várta a válogatott meghívót annak ellenére, hogy bombaformában játszik a listavezető Győri ETO-ban. A 22 éves, U20-as vb-bronzérmes támadó szerint Dzsudzsák Balázs és Juhász Roland sem gondolta komolyan, hogy hazajön az NB I-be.

A Győri ETO sorozatban hetedik győzelmét aratta az NB I-ben, többek között Varga Roland remeklésének köszönhetően. A 22 éves támadó idén januárban igazolt Pintér Attila együtteséhez, a Pápa elleni hétvégi bajnokin mesterhármast szerzett, kilenc forduló alatt pedig összesen hat gólig jutott, csupán csapattársa, Koltai Tamás lőtt ennél többet az egész NB I-ben.

Pedig sokáig úgy tűnt, hogy az U20-as világbajnoki bronzérmes magyar válogatott tagja a csapat több játékosához hasonlóan eltűnik a süllyesztőben, hiszen az olasz Bresciához igazolva alig kapott szerepet, kölcsönadták többek között az olasz harmadosztályú Foggiának és az Újpestnek is.

Forrás: MTI
Újpesten nem ment neki a játék

"Nem tudom, hogy életem legjobb formájában vagyok-e, de az tény, hogy rég játszottam ilyen jól huzamosabb ideig" - kezdte Varga. "Hogy az Újpestnél miért nem ment ilyen jól a játék, azt nem tudom megmondani. A klubnál minden rendben volt, de akkor még fiatalabb voltam, azóta sokat változtam, több tapasztalatot szereztem, érettebb lettem, és az edzőm is bízik bennem."

Örök vitatéma, hogy mi a jobb a magyar fiataloknak, ha az NB I-ben edződnek, vagy minél korábban külföldre igazolnak, Varga 18 évesen szerződött a Bresciához. "Addig senki nem tudja, hogy mi vár rá, amíg ki nem költözik, így mindenki a saját bőrén tapasztalja meg a légióséletet. Engem értek pozitív és negatív élmények is, de összességében nem bántam meg, hogy Olaszországba igazoltam. Természetesen szeretnék még külföldön játszani, de egyelőre csak az a fontos, hogy a Győrrel minél jobban szerepeljünk" - fogalmazott diplomatikusan.

Varga korábban nem dolgozott együtt Pintér Attilával, a győriek vezetőedzőjével, de nem tartott a szakember hírhedt vasszigorától. "Be is igazolódott, hogy nincs miért félni tőle, remekül ért a játékosok nyelvén, jól lehet vele együtt dolgozni."

A listavezető Győri ETO három ponttal előzi meg a Debrecen, de Varga szerint a remek szereplés ellenére még nem téma a bajnoki cím a csapatnál, amelyből négy játékos, Lipták Zoltán, Pátkai Máté, Takács Ákos és Koltai Tamás is helyet kapott a válogatott keretében a soron következő két világbajnoki selejtezőre, Varga azonban egyelőre csak az U21-eseknél bizonyíthat.

Forrás: MTI

"Eddig is remek volt a hangulat a csapatnál, de most még jobb lett, hogy négyen is meghívót kaptak. Sokan kérdezték tőlem, hogy nem esett-e rosszul, hogy rám nem számít Egervári Sándor, én azonban nem vártam a meghívóra. Természetesen, ha meghívnak, akkor tisztelettel megyek, de ha nem, akkor sem dőlök a kardomba, mert nem vagyok még semmiről lemaradva."

Dzsudzsák Balázs és Juhász Roland is arról beszélt, hogy megfelelő ajánlat esetén hazatérne az NB I-be, de Varga nem hisz ebben. "Nem akarok senkit meghazudtolni, de nem gondolom, hogy haza akarnának jönni. Olyan körülmények között játszanak most, amivel egyetlen magyar csapat sem tud versenyezni. Jó helyen vannak ott, ahol vannak."